Gyöngyös város becsületes tanácsa elhatározta… 1659-1848 (Eger, 1984)

fejében a magok egyezése eránt teendő meg határozást Írásban adgyák-be: hogy úgy az a Karsai kassai oskola?/ Feö Directiónak kívánsága szerint a ré­szeknek alá írásával meg erősítve a Felséges Consiliumnak fel-kűldettethessen; ezen fontos tárgy hogy annál nagyobb sikerrel, és foganatu módokkal hajtat­hasson végre a Czéheknek Tanátsunk Kebelyébűl ki rendelt biztossai is tellyes Igyekezeteket felelet terhe alatt annak tellyesitésére fordítani köteleztetnek. 617. A CSIZMADIÁK ÉS MÁS IPAROSOK VÁSÁRI HELYÉRŐL 1815. július 29. 9. k. 535. p. Helybéli Lakossaink és Czébéli Csizmadia Mesterek azon esedeztek, hogy mivel az országos vásárjainkra meg jelenni szokott Csizmadiáknak száma annyira nevekedett, hogy azok többe az eddig való helyen meg nem férnének és ahelynek szűk volta, vagy is amérgesen felül ki terjedése végett kézi miveket el nem árulhatnák a mérges mellett kivűl a hidnál nékiek tágassabb helly adatnék állandóúl, melly kérésekre meg hátároztatott, hogy mivel már ezen tárgy eránt a Miskolezi csizmadiák is folyamodtak Tanátsunkhoz mind a köz Igazságra, mind pedig a vásárosoknak nagyobb hasznára, és magára a jó rendre nézve ajövö Szent Bertalan vásár határ napja előtt jó korán Két héttel Tanát­sunk kebellyébűl egy ki rendelendő Deputatio a vásár helynek színére ki men­vén minden féle mestereknek Céheibűl Egy egy párt maga mellé vévén úgy rendre a Mester embereknek minden féle nemeire nézve bizonyos és állandó helyet rendeljen-ki hogy úgy azon ki mutatott helyeknek rendje az Jegyző könyvbe is be Írattatván azoknak a szentül való meg tartása végett vásárjaink alkalmatosságával mind maga Ordinarius Biró Űr, mind aki rendelendő vásári fel vigyázó Kapitányok alkalmaztathassanak. 618. A VÁSÁR- ÉS ÜNNEPNAPOK BETARTÁSÁRÓL, VÁSÁRI KERESKEDÉS TILALMÁRÓL 1815. augusztus 6. 9. k. 537. p. Még Dűtsösséges örök emlikezetű Felséges Romai Tsászárné és Apostoli Királynénk Nagy Asszonyunk Maria Theresia szerentsés Uralkodása alatt a vásárnapok és Ünnepek megtartásárúi kőit kegyelmes Királyi parantsolat ámult 1800dik Esztendőben minek utánna az Isteni szolgálathoz való buzgóság láczato képpen az emberekben annyira meg fogyott, hogy azoknak szentül való Ünneplése majd egészlen el-nem enyészet; mellyre nézve azon Felséges parantsolat ki-kerestetvén, meg határoztatott, hogy holnap ex Cancello re­publicáltasson, a vásár Bírónak maga szoros mihez tartása végett adattasson ki, a vidékbéliek tiltattassonak el az árulástúl. 262

Next

/
Oldalképek
Tartalom