Magyar történelmi fogalomgyűjtemény II. (Eger, 1980)

O

OKL - 68'» ­művelődési színvonal emelkedése szükségessé és lehetővé tette a szélesebb körű — az egyház falai közül kilépő — írásbeliséget. Ez a folyamat Nyugat-Európában a XX, szá­zaddal, Kelet-Európában egy-két évszázaddal később vette kezdetét. Hatása egyrészt az oklevelek számszerű növekedé­sében és differenciálódásában nyilvánult meg; pl, a bírás­kodásban külön nyomozó, idéző, perhalasztó, bizonyító, i— téletmondó stb, oklevéltipusok kialakulásában. Másrészt új iratfajták keletkeztek az írásbeliségnek a gazdasági élet­be, elsősorban a polgársá g gazdálkodásába való behatolásá­val: népesség- és ad óösszeírások, számadások, leltárak stb, Esek persze már elváltak a jobbiztositó oklevelektől, u­gyanakkor a középkor végére már jóval fölülmúlták amazok mennyiségét. Az európai feudalizmusban az oklevéladás szigorúan betartott formákat követelt, s ezek a formák, a Kárpát-me­dencéig római katolikus, keletebbre és délebbre görögkele­ti egyhá zi mintákhoz igazodtak /ti, ezek közvetítették az antik episztol a hatását/. Az okievélezésről tankönyveket írtak, művészetét —— a hét szabad művésze t részeként — iskolá kban tanították, s az írnokok, .jegyző i-, munkájának megkönnyítésére mintagyüjteményeket /formularium/ állítot­tak össze, — A katolikus Európában, így Magyarországon is három fő oklevéltipus jött létre: a kiváltságlevél /privi­légium /, a nyilt levél /litterae patentes/ és a zárt levél /litterae clausae/. Az első elvileg a végérvényes, a máso­dik az ideiglenes és később véglegesítendő, a harmadik pe­dig az alkalmi, átmeneti intézkedések írásbeli rögzítésére szolgált. Szerkezetileg a privilégium ünnepélyesebb volt, több formuláris részt tartalmazott, A három tipus külalak­ja is eltért: a kiváltságlevél fémbe /ólom vagy arany " bul­la "/ vagy viaszba nyomott, zsinóron lógó függőpecséttel volt ellátva, a nyilt levelet a hátén pecsételték, mig a zárt levelet összehajtás után hártyaszalaggal összefűzték és ezen zárták pecséttel, A pecsét hitelesítő jelentősége oly nagy volt, hogy hamisítását halállal büntették a közép­korban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom