Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I. (Eger, 1980)

E

- 169 DÉZS E szóles területi és funkcionális hatáskör folytán az egyébként is magyarországi nagybirtoko

s vajdák hatalma fordított arányban állt a királyi hatalommal. Gyenge uralkodó mellett valóságos kiskirályai lehettek tartományuknak, erös uralkodó mellett viszont csak vele egyetértésben kormányozhattak, A XVI, században az erdélyi vajda mél-tósága végleg elenyészett, 1540, Szapolyai János halála után a vajdai cim már a /f8Alapitán

yéval váltakozott, Fráter György pedig a helytart

ó, főbíró, kincstart

ó elnevezéseket /illetve a velük járó szélesebb hatáskört/ részesítette előnyben. Az erdélyi vajda elnevezést utolsóként két Báthori családból származó fejedele

m, István és Kristóf viselte, ERDŐHASZNÁLA

T: A középkor nagykiterjedésű erdőségei — akárcsak a leggazdagabb vizek halászati .jo

ga — a feudális államszervezés folyamatában királyi tulajdonba kerültek, A kevés kivétel közé az Arpád-házzal rokon nemzetségek erdei, a Csákok Vértes hegysége ós az Abák mátrai, Hernád menti erdőtöredékei tartoztak. A félnomá

d gyakorlat megszűntével, amely szerint minden folyószakaszt, erdőpei3met az ott megszálló köznép élhetett, a kialakuló falusi földközössé

gek joga visszaszorult településközeli kisebb erdők, patakok használatára. Az erdőhasználat rendezése a XIII. században a Kárpát-medence peremvidékein az erdőispánsá

gok szervezésével zárult. Az erdővidékek szolgálónépei speciális terményadóval tartoztak a királynak, ilyenek voltak pl, a szlávszlavóni

ai nyestbőradó, különféle vadak, vadmadarak. Nyomokban érzékelhető előzmények után azonban a magánföldesúri jogok előretörése következik a XIII-XV. századokban, mégpedig mind a királyi birto

kterületek és jussok privilégiális megszerzése, mind a jobbágyfalvak határában fekvő, osztatlanul használt — korábban is földesúri tulajdont képező — erdők saját kezelésbe vétele útján. Formailag a halászat ós a vadászati jog, az utóbbi törvén

yileg 15o4-től,