Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I. (Eger, 1980)
H
HÜV - - 368 udális királyság megszervezése utáni évszázadok más társadalmi képet mutattak. Az eltérésben döntő a királyi birtok fölénye, illetve az volt, hogy a birtokadományozá s jogát a magyar királyok mindig saját kezükben tartották. Az egyházi és világi magánföldesurak vité z ei /miles/, mini ste r-ei stb, nem kaptak adománybirto kokat uraiktól; az, hogy birtokos neme sekké válhattak-e, királyi kegytől függött. Akik közülük nem tudtak kibontakozni függő helyzetükből /vagy abba süllyedtek/, azok a XIII, századtól egy sajátos állapotba, a familiaritá séba kerültek. Birtokadományt azonban a familiárisok is csak az uralkodótól várhattak, amivel összefüggésben a familiáris viszony nem válhatott örökletessé. Igy a középkori Magyarországon, amennyiben egyáltalán -- ritkán -- használja a történettudomány a hűbériség fogalmát, az csak a királytól való vazallusi függést jelentette, a hűbéri láncolat, a vazallitás további lépcsőfokai nem kristályosodtak ki. Ny-Európával szemben az országos méltóságok, főhivatalok — nádo r, országbír ó. erdélyi va.id a. bá n, asztalnokmest e r stb. -- sem váltak nálunk örökletessé egy-egy család kezén, még az örökös báróság /lásd bárók / kialakulása idején és azután sem. Ezért e főméltóságok adminisztrációját intéző familiárisok — alnádor, 1télőmeste rek stb. — sem jutottak öröklődő hűbéri kötelékbe. A kifejlett vazallitás hiánya és a ny-európaihoz képest még a XIII-XV. századokban is viszonylag erős magyar királyi hatalom szoros kölcsönhatásban volt egymással. Ezt a megállapítást erősitik azok a kivételszámba menő negativ példák is, amikor az Arpád-kor végétől előretörő bárói családok kísérleteket tettek a főtisztségek, illetve territoriális hatalmi körzetek végleges megkaparintására — végső kifejletben sikertelenül. HÜVELY K /uncia, zol/: lásd hosszmértékek. területmértékek.
