Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)
Heves vármegye igazgatástörténete a középkorban és a török hódoltság idején 1000–1686
HEVES VARMEGYE IGAZGATÁSTÖRTÉNETE 1000 1.686 valamelyike királyi, illetve országos bíróságokhoz fellebbeztek. A sedria üléseiről ugyanis vagy még nem készültek jegyzőkönyvek a 16. században, vagy az 1682. évi füleki tűzvészben pusztultak el. Ezért nem is lehetséges megállapítani, hogy 1657 előtt megtörtént-e a vármegyei közgyűlések és az ítélőszéki ülések egymástól való funkcionális elkülönülése. A török kor első feléből nem maradtak ránk a megyegyűlés önállósulását igazoló vármegyei statútumok, ár- és bérmegállapító limitációk, megyebeli új birtokos és armális nemesek kihirdetését stb. tartalmazó dokumentumok. Állandó jegyzőt (nótárius) aló. század közepén már bizonyosan alkalmazott Heves vármegye is, bár fizetéséről csak annyi ismeretünk maradt fenn, hogy az adóösszeírások készítése alkalmával 1-2 forint alkalmi juttatásban részesült. A megyei jegyzők közül név szerinti adattal mindössze két esetben rendelkezünk: 1565-ben Szentmarjay Imre, 1580-ban Vásárhelyi Tamás volt a nótárius. Miközben Heves vármegye intézményrendszerének fejlődése többé-ke- vésbé lépést tartott a királyi Magyarország védettebb fekvésű megyéivel, területe Buda 1541-es veszte, majd az oszmán-török hódítók azt követő szinte folyamatos előretörése következtében több irányban megnövekedett. Különbséget kell azonban termi a püspök-, majd várkapitány-főispánok hatáskörének kiterjedése és Heves megye területének és kifejezetten önkormányzati jellegű vármegyei intézményei működési hatósugarának bővülése között. Az egri főispánok - akár püspökök, akár várkapitányok töltötték be e tisztséget - Pest, a hozzá kapcsolódó Pilis megye és Solt szék területén már 1548-1549-től, Oláh Miklós és Dobó István idejétől főispáni adminisztrátorok (helytartók) voltak, és hasonló jogkörük alakult ki Borsod vármegyére nézve 1553-tól, Balassa Simon borsodi főispán halálát követően. Azonban ennek az összefonódásnak csak a főispán személyében és részben adószedési tekintetben volt jelentősége, mert mindkét nemesi vármegyei önkormányzat Heves megyétől tökéletesen függetlenül végezte adminisztrációját, külön megyegyűléseik, törvényszékük, jegyzőik, alispánjaik és szolgabíráik voltak, még Pest megye esetében is, melynek tisztikara az 1550-es évektől Egerben talált védelmet a területét uraló török fegyveresekkel szemben. Ezekhez a vármegyékhez hasonlóan, bár bonyolultabban alakult a hevesi főispánoknak a kölönállási öntudatukat és katonai szabadosi kiváltságaikat gondosan őrző jászok és kunok feletti joghatósága, mely 1550 és 1560 között Egerhez, azután a gyulai végvár kapitányához tartozott, mígnem Gyula eleste (1566) után 12 évvel, 1588-ban főhatóságuk (és adószedőjük) ismét az egri főkapitány lett, anélkül azonban, hogy ez várparancsnoki vagy főispáni címében kifejeződött volna. Teljesen másként alakult Heves és Külső-Szolnok vármegyék viszonya. Fráter György 1549 után a középkor óta Heves megyéhez tartozó tiszántúli ún. kishevesi kerületet, sőt Szolnokot és környékét is átengedte Dobó Istvánnak - az ottani palánkvár fenyegetettsége miatt és megerősítésének céljából -, majd Szolnok 1552. évi eleste után, már 1553 februárjában kelt királyi rendelet a hozzá tartozó településeket is Heves megyéhez csatolta. Végül a szultánnal kötött 1568. évi 46
