Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)
Heves vármegye igazgatástörténete a középkorban és a török hódoltság idején 1000–1686
HEVES VÁRMEGYE IGAZGATÁSTÖRTÉNETE 1000 .1686 A megyei önkormányzat kibontakozása a török kori Magyarországon. Heves és Külső-Szolnok vármegye létrejötte, intézményeinek működése a 16. és a 17. században 1526-tól 1540-ig a kettős királyválasztás, Habsburg I. Ferdinánd és Szapolyai I. János váltakozó sikerrel folytatott diplomáciai, belpolitikai és fegyveres küzdelme, a két közhatalmi centrum párhuzamos működése, 1541 után pedig az oszmán-török hódítók fokozatos előnyomulása, a hódoltsági terület kiszélesü- lése, a nagy hadjáratok közötti években is alig szünetelő helyi végvári harcok, portyázások, sarcolások különösképpen lehetetlenné tették, hogy akár a nyugati, akár a keleti magyar királyi (később az erdélyi fejedelmi) kormányszervek közvetlenül és hatékonyan igazgassák a hozzájuk tartozó területeket, településeket. A két király külön-külön nevezett ki országos méltóságviselőket, közöttük nagy- bírákat (nádort, országbírót, személynököt, tárnokmestert), de a központi bíróságok működését 1541 után is akadályozták a közlekedési viszonyok és a hosszú törvénykezési szünetek, a nagybírák ítélőmestereinek vándorbíráskodása pedig esetleges volt. A gyakori országgyűlések miatt nőtt a követválasztások és a követutasítások jelentősége, s az újonnan hozott törvények nagy száma, szövegük kihirdetése, értelmezése, valamint végrehajtásuk is gondot okozott. Az ország- gyűléseken megszavazott adóösszegeket le kellett bontani egészen az egyes adófizetők szintjéig. A szinte állandósult hadiállapot folytán sűrűn került sor nemesi felkelésekre, azok tisztjei választására. A katonaság irreguláris, kóborló, fosztogató elemeinek el-elszaporodása fokozottan veszélyeztette a közbiztonságot, melynek fenntartására nem állt rendelkezésre semmilyen központi rendvédelmi szervezet. A végvárrendszer felső szintű katonai elgondolások és tervek alapján épült ki, de a rendszeres erődítési munkálatokat az egyes várak környezetéből, a helyszínen kellett biztosítani. A királyi kormányzati szervek, illetve a falvakban, mezővárosokban lakó helyi nemesség, jobbágyság egésze és a polgárság egy része között egyetlen közvetítő, továbbá igazgatási és jogi hézagokat is pótolni képes intézményi hálózat állt rendelkezésre: a nemesi vármegyék szervezete, ugyanis a megyék hatásköre - a szabad királyi és a bányavárosok, valamint a kiváltságolt kerületek kivételével - egész területükre és minden lakosukra kiterjedt. A középkori nemesi megye mindenekelőtt a birtokos nemesség jogszolgáltatási igényeit és érdekvédelmét szolgálta, melyet főként a sedria ülésein gyakorolt. A török korban erőteljesen fellépő új követelményeknek megfelelően a vármegye alapvető átalakuláson ment keresztül: rendi szervezetből szerteágazó közigazgatási, igazságszolgáltatási, rendfenntartási teendőket ellátó, sőt a jogalkotásban is részt vevő területi önkormányzati szervezetté fejlődött. Ez a nemesi területi autonómia azonban nem zárta ki a központi királyi hatalom befolyását. 29
