Heves megye történeti archontológiája (1681–)1687–2000 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Eger, 2011)
Heves (és Külső-Szolnok) vármegye tisztikara 1872–1918
HEVES ÉS KÜLSÖ-SZOLNOK VÁRMEGYE TISZTIKAR A 1872 1918 HEVES (ÉS KÜLSŐ-SZOLNOK) VÁRMEGYE TISZTIKARA343 1872-1918344 343 Az 1876. évi XXXIII. törvénycikk a vármegye jelentős részét elcsatolta, és azt az ekkor alakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye részévé tette. A területi kérdéseket az 1877. évi I. törvénycikk rendezte véglegesen. A 16. paragrafus c. pontja értelmében elcsatolták Monostor (Kerekudvar pusztával), Alattyán, Besenszög, Kőtelek, Nagykörű, Tiszasüly, Szentimre, Tiszaderzs, Tiszaabád, Tiszaszalók, Kenderes, Bura, Tiszabő, Fegyvernek, Tiszaroff, Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Szajol, Csépa, Cibakháza, Földvár, Inoka, Tiszakürt, Nagyrév, Szelevény, Sas, Tiszaug, Várkony, Vezseny, Szolnok, Mezőtúr településeket, valamint Békés vármegyéhez került Dévaványa. - A törvénycikk következtében a vármegye újonnan kialakított járásainak száma nyolcra csökkent, de az 1877. december 20-i választáson 7 járásba választottak hivatalnokokat, mivel a két mátrai járást összevonták. A rendszer az 1883-as átszervezésig állt fenn, mikor a járások száma ismét négyre csökkent. 344 Az 1870 augusztus 2-án kihirdetett 1870. évi XLII. törvénycikk új alapra helyezte a magyar középszintű közigazgatást, szabályozta a köztörvényhatóságok és a központi kormány kapcsolatát. Meghagyta ugyan a hagyományos közigazgatási egységeket, de hatáskörüket megváltoztatta, és a polgári centralizáció szellemében formálta át őket. A korábbi idők széleskörű döntési autonómiája megszűnt, mivel a központi kormányzat jóváhagyási jogot kapott a vármegyei döntésekkel kapcsolatban. A rendi jellegű ellenállási jogot is gyakorlatilag felszámolták, mert a rendeletekkel kapcsolatban biztosította ugyan a jogalkotó a kormányhoz való egyszeri felírás lehetőségét, ha azonban az illetékes minisztérium a végrehajtásra adott utasítást, akkor azt „azonnal és feltétlenül” meg kellett tenni. A belügyminiszter lett a vitás ügyek fellebbviteli fóruma, ő döntött a megyei szabályrendeletek (statútumok) kérdésében is. Az ő javaslata alapján nevezték ki a főispánokat, és a közgyűlés akarata ellenére is tiszti kereset alá vonhatta bármelyik tisztviselőt. A törvény 90. paragrafusa kimondta, hogy a közigazgatás költségeit a házipénztárból kell fedezni, és ezzel párhuzamosan az egyenes adókat megfelelő mértékben csökkenteni kell. A finanszírozás kérdését azonban nem sikerült megoldani, ezért 1883- ban felfüggesztették ezt a rendelkezést, és a közigazgatási költségeket továbbra is a központi költségvetésből fedezték. A vármegyék pénzügyi autonómiája, melyet az abszolutizmus időszakában szüntettek meg, nem állt helyre. A törvény értelmében új járási beosztást kellett készíteni. A törvény jelentősen kitelj esztette a főispán jogkörét, aki az ellenőrző és felügyelő szerep mellett megkapta a tisztviselőkkel szembeni eljárás jogát, mely kiterjedt az általa vétkesnek tartott hivatalnokok felfüggesztésére is. Kinevezési joga volt a levéltárosi, a csendbiztosi, a vámagyi, a segédi és a kezelői tisztségekre. A főispán gyakorlatilag a központi kormányzat legfontosabb helyi tisztviselője lett, aki jogaival élve aktívan képviselhette a központi hatalom érdekeit a vármegyei akarattal szemben. A törvény új alapra helyezte a törvényhatósági bizottságokat. Meghatározta a testület lehetséges létszámát, és megváltoztatta a választási rendszert. A tagok felét a törvény- hatóság legtöbb adót fizetői - a virilisek - adták, és csak a másik 50% választására volt lehetőség. A rendszer a nemzetiségek mellett hátrányosan érintette az ellenzéket is. 179
