Az 1848–49-es I. magyar hadtest iratai. Megalakulástól az 1849. január 4-i kassai vereségig - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 9. (Eger, 2002)
Az északi mozgó hadtest létrejötte és tevékenysége az 1849. január 4-i kassai vereségig
veszteségeket elszenvedve visszavonulni a főerőkhöz. Miután a balszárnyukat az ellenség megkerülte, a magyarok a Szikszótól délre fekvő magaslatokra vonultak vissza. A Pergen- és a Deym-dandár Szikszótól délre egyesült, s a magyarok új állása ellen vonultak fel. A magyarok a létszámot és tüzérséget tekintve jelentős fölényben voltak, de ennek nem voltak tudatában, mivel az elégtelen felderítés miatt nem ismerték a támadó ellenség erejét. A magyar balszárny (17. honvédzászlóalj, 3 század lengyel légió, l-l század egri és Heves megyei vadász, 1 század Hunyadi-huszár, egy hatfontos üteg) Henryk Rembowski őrnagy parancsnoksága alatt a Frankhegy tetején, illetve szőlővel beültetett lejtőjén foglalt állást. A Szikszói-hegyen, az országút mellett helyezkedett el a Pulszky ezredes vezényelte centrum (26., 42. honvédzászlóalj, 5 század borsodi önkéntes, egy háromfontos üteg). A Bobory Kálmán őrnagy vezényelte jobbszárny (2 század Lehel-, I század Coburg-, fél-fél hatfontos gyalog-, illetve lovasüteg) a Bársonyos-patakra támaszkodott. A tartalékot a 43. honvédzászlóalj, 8 század Heves megyei önkéntes lovas nemzetőr és egy háromfontos üteg képezték. Az ütközetet tüzérségi párbaj vezette be. Mészáros az ellenség balszárnya ellen a jobbszárnyról 2 század huszárt, illetve a velük szemben állást foglalt ellenséges tizenkétfontos üteg megosztására a fél lovas- és az országúton a fél gyalogüteget rendelte előre. A jobbszárny támadását azonban visszavetette az ellenség jól működő ütege, amelynek következtében Mészáros 1 század hevesi lovast rendelt erősítésükre. Ugyanekkor a Pergen-dandár is támadásba lendült, de az 1 század lovasból és fél ütegből álló támadócsoport, amely az úton állást foglalt fél hatfontos gyalogüteg ellen tört előre, a magyar ellenállás következtében megtorpant. Szürkületkor Mészáros, miután a Perczel-dandár felkeresésére kiküldött őrjárat hírt hozott arról, hogy az ellenség a hadtest oldalába került, és Sajóvámos felé vonul, azonnal elrendelte a csapatok rendben történő visszavonulását a Sajó mentén kialakított védőállásba. így az északi mozgó hadtest - a december 11-i budaméri ütközet több száz fős veszteségével szemben - viszonylag kevés halottal, sebesülttel és fogságba esett honvéddal gyengült. Veszteségei leginkább a 26. és a 17. honvédzászlóaljaknak voltak. 4 E valójában csak kisebb összecsapásnak tekinthető ütközet után az északi mozgó hadtest erőinek nagyobb része Miskolcra, Felsőzsolcára és Arnótra húzódott vissza. Az ütközet kimenetelét illetően - minthogy Mészárossal egy időben Schlik is, látván a magyarok számbeli fölényét, szintén visszavonult - megoszlottak a vélemények. Míg egyesek csaknem győzelemként állították a legfeljebb döntetlen kimenetelüként értékelhető összecsapást, a legtöbben, élükön Szemere főkormánybiztossal, elégedetlenségüknek adtak hangot. 4 4 Mészáros úgy vélte, hogy Schlik továbbnyomulásra szánja el magát, így másnap az északi mozgó hadtest újra védőállást foglalt el az ellenség megtévesztésére, egy igen hosszú harcvonalat képezve. Schlik azonban, látván a már említett magyar túlerőt, és félve az ellene feltüzelt miskolci lakosságtól, a visszavonulás mellett döntött, ami legalább annyi veszteséget okozott csapatainak, mint az azt megelőző ütközetek. A Kassa felé húzódó császári hadoszlop több száz katonája a rendkívül hideg idő következtében fagysérülést szenvedett. Az arányokra utal, hogy a kassai kórház a sérültek egy részét be sem tudta fogadni. 4 5 Az 1849. január 4-i kassai vereség és következményei Mészáros Schlik visszavonulásáról értesülve, valamint az OHB sürgetésére, megkezdte saját haditerve megvalósítását, december 30-án megindult Kassa felé. Olyan információkat is sikerült szerezni Schlik haderejéről, ami ismét helyreállította a korábbi optimizmust. Ilyen hírnek számított, hogy a császári katonák 6/8-a újonc. Ez több alakulatra vonatkozóan igaz is volt. Azonban a magyar alakulatok is újoncokból álltak, így legfeljebb az elterelő akciókban, és a nagyobb létszámban bízhattak. Ráadásul folyamatosan lőszerutánpótlási gondok jellemezték a hadtestet, ami ugyanakkor Schliknél nem okozott problémát. 4 3 Lásd 317., 330., 331., 349., 362., 377. sz. dokumentumok, Szuper II. 19-20., Karsa 66-70., Egenári 10-14., Horváth II. k. 184-185., Breitl. 197-199., Borús 157-158., Dér 2001. 118-119., Kocziczka 58-66. 4 4 Lásd 337. sz. dokumentum, Horváth II. 185., Karsa 66-70. 4 5 Szuper II. 19., Borús 158., Kovács 1998. 135., Kocziczka 70. -30-
