Bél Mátyás: Heves megye ismertetése 1730–1735 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 8. (Eger, 2001)
ÁLTALÁNOS RÉSZ - I. szakasz Természetrajz - A vármegye fekvéséről, természeti adottságairól
Joggal hihetjük - és sokan egyetértenek hogy a vadakat a katona(ság) télennyáron szabad vadászata irtotta ki. Csupán a nyulak szaporasága nagyobb annál, hogy az örökös vadászattal csökkenteni lehetne. Ezen a vidéken [a síkságon] a nyulat nem is annyira fegyverekkel, inkább agarakkal fogják. Alig találhatsz egy falut, hogy ne legyenek benne egyik-másik parasztnak agarai vadászni. Egyébként karóval is agyoncsapnak különféle vadakat [...agyonütik az apróvadakat. Szarvasok itt-ott a hegyekben és árnyékos berkekben fordulnak elő. Ugyanis megtiltották vadászatukat. Vannak még rókák, hiúzok, sőt vadmacskák is, hogy a borzokat ne is említsem]. 19. §. Ritka madarak... Amennyire fogyatkozás van négylábú vadakból, annyival több madár születik a szükségesnél [...annyira bővelkedik madarakban, amikor annak van az ideje]. Hogy a síkságoknál kezdjem, a túzokok, darvak és fajdok [és foglyok] végtelen nemzetsége lépten-nyomon lelegeli a gabonát. Nem kevesebb, változatos fajtáját láttuk a galamboknak akkora tömegben keringeni, hogy ahol leszálltak, eltakarták a földet. Aztán nagyobb „Gallinagenes", magyarul gadadahajtók, németül die grosse Feldschungfen ülnek minduntalan az utak mellett, s a mellettük elhaladó szekérről könnyűszerrel meg lehet fogni őket. [Aztán csapatosan tűnnek fel a tarlón a foglyok és a billegetők. Különösen azok, amelyek a tyúk nagyságot meghaladják, s magyarul gadahajtónak vagy szélkiáltónak, németül die großen Schungfen-nek, közönségesen ...-nek neveznek. Az aratásokba és a mezőkre ülnek, a mellettük elhaladóktól olyan kis távolságra, hogy szekérről lehet őket vadászni. Hangjukból a parasztok megjósolják a szelet és az időjárást, ezért nevezik őket szélkiáltónak. Ugyanis, ha feltámad a szél és eső lesz, a mező közepén röpködnek és az emberéhez hasonló zengő hangon énekelnek a levegőben.] A többi kisebb (madárféle), amelyek szintén az utakat kedvelik, értéktelen. Ez vonatkozik a nagy, vörös hátú, fehér mellű, rövid csőrü és lábú túzokra, aminek rossz ízű húsa van. De a kisebbek jobbak, ezek kacsák módjára a mocsarak szegélyét, sőt felszínét is bebolyongják, amit sűrűn benőtt a nád. Vannak más fajok, amiket megnéztünk, de bizony elősorolni nem a mi dolgunk. [A billegetőknek van egy másik faja, amit az utak és a vetések körül lehet látni, rigó nagyságú, barna tollú, felül valami fehérrel, csőre és lábai rövidecskék, és körös-körül röpköd, de ezen a vidéken - nem tudom, milyen hibája, vajon az íze miatt-e - semmire sem becsülik. Vannak még ezen kívül billegetők, amik a mocsarak szegélyét és a folyópartokat látogatják, de miként ezekből a fajtákból és a változatos sokaságból nagy tömeg található, úgy abból, amit az erdőkről erdei billegetőnek hívnak, egy sincs kiválóbb ízű, mint az a parányi billegető, amelyik sötétbarna, fehér foltokkal, és billegető nagyságú, és a mocsarak iszapjában keres élelmet.] A Tisza körül láttunk valamifajta madarat, rigó nagyságú, vöröses hátú, többi részén zöld tollú, a magyarok — 4 2 hívják. 4 2 A magyar nevét sajnos nem közlik a kéziratok. A szó helyét kihúzták. 71
