Bél Mátyás: Heves megye ismertetése 1730–1735 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 8. (Eger, 2001)

Bél Mátyás (1684-1749)

tora lett. Egy emberséges cselekedete miatt ugyan majdnem életét veszti - Siegbert Heister generális szerint a halálra ítélt kuruc foglyokat Habsburg-ellenes módon készítette fel lelkileg az utolsó útjukra -, de bármilyen bizonytalanok is az itthoni közállapotok, elveszettnek, magára hagyatottnak nem érezhette magát. Elsősorban azért, mert egy sajátos értelmiségi csoporthoz tartozott, ahhoz, amelyet a társadalom- és művelődéstörténeti kutatás Hungarus-értelmiségnek nevez. Az ide tartozókat nem származásuk, hanem elhivatottságuk, életvitelük és polgári foglalkozásuk kötötte össze, és ebből a szempontból nemcsak a természettudományos beállítottságú orvos, az önállóan alkotó tanár, hanem a tudósi munkát végző lelkész is közéjük sorolódott. Hungarus-nak ők maguk vallották magukat, ami azt jelentette, hogy elkötelezettek voltak a Magyar Királyság, mint hazájuk iránt, és magas szintű külföldi iskolázottságuk, széleskörű tájékozottságuk, a nyugat-európai és az elmaradottabb magyarországi viszonyok összehasonlító ismerete arra ösztönözte őket, hogy képzettségükhöz és energiájukhoz mérten hozzájáruljanak a „romlás századaiból" való kiemelkedéshez. Közös vonásuk volt, hogy típusosán a nyugati Felvidék és az ÉNy-Dunántúl viszonylag fejlettebb területeiről származtak, etnikailag-nyelvileg vegyes környezetből, többnyire ott is éltek, ahol a német, magyar és szlovák nyelv egyaránti elsajátítása nem volt ritkaság, olyan korszakban, amelyre még nem volt jellemző nemzetiségi elfogultság. Kiemelkedő müveiket legtöbbnyire latinul fogalmazták meg, amit Magyarországon is, külföldön is megérthetett mindenki, aki a tudós vagy a müveit társadalomba számított. A Hungarus-értelmiség nem képezett nagyszámú embertömeget, de nemcsak tudtak egymásról, hanem rendszeres vagy meg-megújuló munkakapcsolatban, levelezésben álltak egymással. Összekötötte őket gyermekkori, iskolai neveltetésük hasonlósága, széleskörű érdeklődésük, tevékenységük sokoldalúsága, hiszen annak ellenére, hogy volt meghatározott foglalkozásuk, lényegében polihisztorok voltak. Nyitottak voltak a társadalom minden csoportja irányában, a rendi határvonalakat kénytelenségből tudomásul vették, de önként választott társadalmi fűnkcióikat nem azok mentén határozták meg. Bél Mátyás kapcsán az utóbbi évtizedekben szlovák és magyar részről is akadtak olyanok, akik valamelyik nyelvi nemzethez, mintegy kiváltságos tulajdonoshoz kívánták őt sorolni. Hogy az effajta vita mennyire méltatlan hozzá, azt saját írásai és munkássága bizonyítják legegyszerűbben. Amikor 1710-ben Besztercebányán rector lett, egyúttal ő látta el a város „német és tót natióból álló" evangélikus gyülekezetének lelkészi teendőit is. Még ugyanebben a funkcióban volt, amikor elkészült első tudományos tervezete a magyar nyelv és irodalom történetének megírásáról. A híveket - ekkor is, később is, Pozsonyban - különbségtétel nélkül igyekezett pietista szellemű vallásos könyvekkel ellátni, német, szlovák és magyar anyanyelven egyaránt. 1718-ban a magyarok számára írt német nyelvkönyvet, 1729-ben a németek számára magyar nyelvkönyvet, mert vallja, hogy a gazdasági kapcsolatok fejlődésével nélkülözhetetlenné válik a szomszédos nyelvek kölcsönös ismerete. Az utóbbi kötet (Der ungarische Sprachmeister) előszavát így fejezi be: „Der geneigte Leser lebe wohl und sage mit dem Verfasser (A nyájas 9