Bertha József: Eger piackörzete a XVIII. század első felében - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 7. (Eger, 2001)
Bevezető és előzetes értékelés - A források adatszolgáltatása
15 Heves és Külső-Szolnok vármegye az 1738. augusztus 7-én és november 10-én tartott közgyűlésén intézkedett a szorosabb megyei zárlatról, amivel a tiszai átkelést teljesen betiltotta. 1 5 A számadások vizsgálatának további tanúsága az, hogy az ipari termékek beáramlása később csökken, mint a délről jövő mezőgazdasági terményeké, sőt még eleinte némi növekedés is tapasztalható. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy a felvidékieknek a mindig kevesebb és éppen ezért drágább agrártermékekért egyre több és több iparcikket kellett kínálniuk. Később a Tisza alvidékén, a megye egész hosszában kordont vontak, az átjárókat mindenütt erősen őrizték és fertőtlenítő helyeket rendeztek be a megyébe utazók részére. 1740-től pedig már a megye felső részén, Hatvantól Istenmezejéig is katonai kordont találunk, s így a felvidéki piacolók is csak nagy nehézségek árán juthattak be a város piacára. Nem lehetetlen - sajnos - levonni egy olyan következtetést sem az áruforgalom időbeli alakulásától, hogy a pestisjárvány maradandó károkat okozott Eger piacának. Az ide történő felhozatal ugyanis a ragály utolsó évét, 1742-t követően sem növekedett lendületesen, s az áruszállító szekerek száma az 17461749 közötti időszakban is csak mintegy 70%-át érte el összességében az 1735-37es szintnek. Ez a sötétülő kép azonban majd árnyaltabbá válik, ha árucsoportokra bontva vesszük szemügyre a pestis utáni évek adatait. A város piacán az egri termelők, kézművesek és kereskedők mellett majd mindig azonos számban és ugyanannyi, ha nem több áruval vettek részt egyrészt a környező települések lakói, másrészt a távolabbi vidékek, városok mesterei és kereskedői is. A vonzásterület jellemző sajátsága, hogy Egerben a síkság (Alföld) és a hegyvidék (Felvidék) termékei cseréltek gazdát, ami által a piac a város mezőgazdasági terméshiányát is orvosolta. Az egri lakosság szempontjából ez az élelemellátás volt a napi piac fő funkciója; a szekerek 80-95%-án növényi és állati termék érkezett. De fontos volt ez a funkció az egy-két napi járóföldre lévő falvak számára is. Az értékesítési lehetőség ösztönző erő lehetett a paraszti termelésre nézve, amint azt az állatfelhajtás, a búza, árpa, káposzta, dinnye felhozatalának számadatai mutatják. Az általános mezőgazdaság-fejlesztő hatáson túl azonban a falvak lakói indítékot is kaptak a gazdaság egyik vagy másik ágának fokozására. Mindig arra az ágazatra, amelynek az adott település természeti adottságai leginkább megfeleltek. A számadások tanúsága szerint például a Jászságból, Dél-Hevesből évi többszáz szekér búzát szállítottak, a Tisza-parti községekből nagy mennyiségben, évente átlag 100 szekér körül hoztak halat a piacra. A falvaknak egy csoportja intenzívebben művelt házikertekből kisebb vagy nagyobb mértékben zöldségféléket hozott Egerbe. Bátor, Bekölce, Debrecen, Bod, Erdőtelek, Heves és Verpelét elsősorban dinnyét szállított. Debrecen fejlett kertkultúrájáról tesz bizonyságot az, 1 5 SZEDERKÉNYI N. 1893. 214.
