Bertha József: Eger piackörzete a XVIII. század első felében - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 7. (Eger, 2001)
Bevezető és előzetes értékelés - A források adatszolgáltatása
16 hogy a jelentékeny káposzta-behozatal mellett a városba érkező hagyma közel 50%-át is innen szállították. A piac megközelítése a rossz időben szinte járhatatlan utakon bármilyen nehézségekbe ütközött is, szekéren, télen pedig - ezt is feljegyezték - szánon vagy lábon hajtott jószággal még 50 kilométer távolságról is felkeresték. Példaként említhetjük még Törökszentmiklóst és Püspökladányt, hiszen mindkét helység rendszeresen szállított Egerbe, jóllehet távolságuk meghaladja a 120 kilométert. A falusiak, amijük volt, vagy amit adott körülményeik között ki tudtak gazdálkodni, azt voltak kénytelenek értékesíteni, és ebben számukra a piacra juttatás nehézségei csak elég távoli határon túl jelentettek akadályt. A város piacán megvételre kínált mezőgazdasági termékek sora eléggé változatos. Állattartás, növénytermesztés, kertészet, sőt még az erdő is forrásai között szerepel. Csupán a szőlőbehozatal hiányzik, mivel Eger polgárai maguk is rendelkeztek szőlőbirtokokkal. A falvak lakossága 1722 és 1749 között legnagyobb mennyiségben - összesen 9996 szekérrel - búzát kínált megvételre. Ez a szám még többet mond nekünk, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az élelmiszerek felhozatalának 59,2%-át a búza teszi ki. A legtöbb búzát - 1398 szekérrel - 1737ben hozták Eger piacára. A búza mellett árpát (1672 szekérrel), dinnyét (618 szekérrel), halat (1348 szekérrel), káposztát (477 szekérrel), sajtot (426 szekérrel), sertést (872 szekérrel + 2054 darabot) és vajat (110 szekérrel) szállítottak kimagasló tételekben az évek során. Valószínű, hogy korszakunkban ökröt, tinót, tehenet, üszőt és lovat általában csak az országos vásárokra hajtottak; ezek így nem jelenhettek meg a mindennapi piaci forgalomban. (A borjú ritkán előfordult.) Itt szükséges megjegyezni, hogy Eger számára Erdődy Gábor püspök az 1720-as évek végére járta ki a királynál évi három országos vásár tartásának jogát, mégpedig Szent Mihály arkangyal (szeptember 29.), Remete Szent Pál (január 15.) és Eszter napján (május 24.). Bél Mátyás azonban 1730 körül azt írta róluk, hogy „még nem annyira népesek, hogy hatásuk máris érezhető lenne". 1 6 Az országos vásárok megjelenése a piacbírói számadásokban sem hagyott nyomot; adataikban nem érzékelhető a forgalom mértékének változása. Ez nem meglepő, mivel a szekéren, kocsin vagy háton piacra eladni hozott portéka zöme mindennapi szükségletet, főként élelmiszer-szükségletet elégített ki. A piacbírói számadások meglévő sorozatában sajnos hiányok is mutatkoznak. Az 1722-es induló esztendő után 1735-ig csak az 1726. és az 1733. év adatai maradtak meg, majd az 1735-1744 közötti folyamatosság 1745-ben megtörik, és csak 1746-tól 1749-ig állnak rendelkezésre ismét a források. Ezért a táblázatok, grafikonok többségének elkészítésénél csak azt a tíz évet vehettem figyelembe, amelynek számadásai megszakítás és hiány nélkül megvannak. A vizsgált időszakban 324 helység 111 féle áruval jelentkezett az egri piacon. A széles és vegyes áruválasztékot a statisztikai kezelhetőség érdekében 1 6 BÉL M. 1968.69.
