Németh Gábor: Gyöngyösi testamentumok és fassiólevelek 1642–1710 - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 1. (Eger, 1991)
Gyöngyös a XVII. században
tokot tartottak kezükben. A jelentős népességszámot koncentráló Gyöngyösön és a közeli Patán jóval több zsellér és erősebb gazdagparaszti réteg élt, mint a környező falvakban. A gazdálkodás jellegében a "tizenötéves háború" sem okozott struktúraváltozást, mint azt forrásainkból látni fogjuk az extraneus szőlőbirtoklásra építő és az állattartást, szántóművelést szintén a környező helységekben megvalósító gazdasági jelleg a XVIII. század elejéig változatlan maradt. 9 A szűkebb régiót szorosan Gyöngyöshöz fűző borgazdaságra jelentős borkereskedelem épült. Földesúri és királyi kiváltságlevelek sorozatával (Szapolyai János 1538., Báthori Miklós 1569., II. Mátyás 1609., II. Ferdinánd 1655., I. Lipót 1670.) igyekeztek biztosítani a szabad, adó- és vámmentes borárusítást és kereskedelmet. Ebben ugyanannak a tendenciának lehetünk tanúi, amely a tágabb szőlőművelő terület virágzó mezővárosait jellemezte. A sárospataki cívisek 1572-ben elnyert kiváltságlevelükben harmincad- és vámmentességükre hivatkoztak, még ha az utóbbit nem is sikerült tovább megőrizniük. A göncieket 1580-ban Rudolf felmentette a vámfizetés alól. 1630-ban korábbi kereskedelmi privilégiumaikat újíttatták meg és szélesíttették ki. 10 Ugyanakkor a második jobbágyság megszilárduló rendszerében a mezővárosok mind nagyobb küzdelem árán tudták megoltalmazni önkormányzati jogaikat és a gazdasági életben betöltött szerepüket. 1 1 Gyöngyös a XVII. század második felében borban adózott magyar földesurainak, és itt is megjelentek a saját kezelésben tartott és robotmunkával megművelt majorsági szőlők. A II. Ferdinánd-féle kiváltságlevél szerint a török adót és terheket legnagyobbrészt szintén a bortermésből fedezték.^ Az üzleti célból eladott bor után a török kincstár illetéket szedett. A hódoltság korában a gyöngyösiek állandó sérelmei között szerepelt az illeték törvénytelen emelése, amely miatt, mint 1612-ben panaszolták, a kereskedők elmaradtak a városból. Tehát a kereskedelmi kiváltságok ellenére a megtermelt boron elsősorban helyben adtak túl. Két évre rá az egri divánt keresték meg sérelmükkel, mely szerint, noha bor- és gabonakereskedésből élnek, a hadjáratok alatt el voltak tiltva attól, hogy a királyi országrészbe bort szállítsanak. A béke óta nemcsak a kincstárnak fizetnek egy-egy kocsi után 25 pénzt, hanem a török tisztviselők külön illetékkel is zaklatják őket. 1628-ban a hatvani bég ismét az illeték és a megfizetését tanúsító igazoló irat kiállítási dijának emelésével próbálkozott, de török források alapján ez a hódoltság végéig nem változott jelentősen. Ugyanakkor az emírek a gyöngyösi vásárokra látogató kereskedőktől vámot követeltek, holott az a várost illette, csupán a távozók tartoztak török vámmal. IV. Mehmed 1668-ban kelt fermánja szerint a gyöngyösiek szőlőik után török uraiknak tizedet, az eladásra kerülő must után a hatvani szandzsákbégnek és vámosnak kocsinként 45 pénz vámot adtak. Viszonylag kedvezményezett állapotot jelentett, hogy szultáni hasz városként egy összegben átalányadót fizettek, amelyet többnyire maguk béreltek.^ 5
