Archívum Supplementum ad honorem Béla Kovács dedicatum - A Heves Megyei Levéltár közleményei, különszám (Eger, 1993)

Kozma György: Az első magyar nyelvű hivatásos színjátszási kísérlet Egerben • 163

tátott, hogy az Theatrum fel állitásában költsön képpen Szükséges Deszkával, és állás fákval fogjuk meg Segiteni." 26 A városban tartózkodás hosszúra nyúlt, s nem járt sikerrel. „Kelemen László Játékokat Gyöngyösön sikertelenül több-ideig adni kéntelenittetett. Ennyi erőszakos nyomattatásai által okozott Karjainak teté­zésére a' Sors még azt-is úgy adta, hogy tsak hamar Septemberben 1800. a' Ve­szedelmes Frantzia Háborúnak forgása, az újjabb Insurectiót-is meg kivánta, a' millyen Szomorú környül-állásokban, nem-is vala tsuda, miért a' Magyar az ő Kedves Játék Színnyét nem gyakorolta? - A' Sors tehát úgy hozta magával, hogy Kelemen László Igazgató minden értékeiből ki-fogyatkozván, Gyöngyösön adós is maradt." 27 Az adósság mértékéről Istvánffy György, Losonc főjegyzője által később ­1801. április l-jén- felvett adósságlistából tájékozódhatunk. 28 Ennek 16. tétele a „Gyöngyösi adósság 140 Rf. 16 kr." Ekkorra már a teljes adósságlista végösszege 708 Rf. 43Va kr-ra rúg, s a megfelelő levonások után is marad 308 Rf. 26 kr. tar­tozás. Ennek fejében a hitelezők kezdték széjjelhordani a társulati vagyont, s vé­gül „Kelemen Lászlónak minden készületeit, tulajdon, 's Felesége vagyonkáit, az Institutumnak írásait el-ragadozván, el-foglalták; a' Pártos részt protegalván, Tár­saságnak formálták, és az el-foglalt Theatromi Készületeket által engedvén néki, az Kelemen László által arendált épületben Játzattatták. ... A' Lossontzi Elöljárók által illy gyalázatossan meg motskoltatott, és Károsittatott Igazgató Kelemen László, az Jatzó Institutumnak helyre állittatása, Pártfogása végett folyamodott Tekintetes Nemes Pest Vármegyéhez." 29 A Nógrád vármegye által lefoglalt köny­vek, kézi írások és kották gyűjteményéről, a jelmezekről és díszletekről a két me­gye - Nógrád és Pest - még 1808-ban is leveleket váltott, mígnem időközben a teljes anyag alighanem elkallódott. 30 Kelemen László társulatával soha nem játszott Egerben, helyette maradt az alábbi levél és egy tanácsjegyzőkönyvi bejegyzés, mely utóbbi megnyitotta a vá­ros szerencsétlen színügyi döntéseinek hosszúra nyúlt sorát. Privilegialt Nemes Tanáts! Minek utánna a Magyar Országi Nemzeti Játszó Társaság, már Tiz esztendők alatt, kűlömbféle viszontagságai közben, első Eredeti Hellyétői, nevezetesen Ne­mes Szabad Királyi Pest várossátói távol esvén, ismét ujabb lábra állott, és a múlt 26 Lelőhely: HML V-101/a. 8. 202. p. 27 KELEMEN i. k. 7. p. 28 Közli KERÉNYI (Palócföld 71-72. p.). 29 KELEMEN i. k. 7. p. 30 Palócföld 72. p. 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom