Archívum Supplementum ad honorem Béla Kovács dedicatum - A Heves Megyei Levéltár közleményei, különszám (Eger, 1993)

Kozma György: Az első magyar nyelvű hivatásos színjátszási kísérlet Egerben • 163

Ősztűi fogva Tekintetes Nemes Bihar Vármegyében Nagyváradon Játékjait a Ne­mes Hazafiaknak tellyes meg elégedésekre elő adni igyekezett, igyekezetének je­leit más Nemes Vármegyékben is kivánván elő mutatni, hogy annyival inkább e' Nemes Hazának közönséges Pártfogását, és elő segéllését meg érdemelhesse, és ennél fogva, a Felségtől, a' Tekintetes Királyi Helytartó Tanátstól nyert enge­delme mellett Honnyunkbéli Tekintetes Nemes Vármegyéknek óhajtások szerént; ezen Nemes Institutumot újonnan Lábra állithassa - ugyan azért alázatosan kérem a Nemes Tanátsot méltóztasson engemet tudositani, és egyszersmind bizonyossá tenni arról: ha a Nemes Városnak vagyon é ollyas Szinnye, a melyben Nyáron által a Theatrumra készült Játékokat elő adni lehessen, vagy pedig, ollyas Helyet a Tekintetes Földes Uraságtól Nemzeti Játszó Társaságunk Számára kegyes kör­ben vetése által nyerhet é? Hogyha a Nemes Tanáts vele született Hazafmságábol, és Nemzetéhez vonszó igaz szeretetéből, Nemzeti Játszó Társaságunkat kebelébe befogadni tsak kevés ideig is méltóztatik, ne terheltessen engemet voltaképpen bizonyossá tenni, hogy a sokszor emiitett Nemzeti Játszó Társaságot az ide sub-/. [ti. e jelzéssel mellékelt - K. Gy.] rekesztett Kegyelmes Királyi Engedelem mel­lett, annak idejjében tudniillik még a most bé következő nyári Hónapokban oda által szállitván a Nemes Városnak, és az ottan meg forduló Nemes Publicumnak mulattságára, és Gyönyörködtetésére Nemzeti Játszó Társaságunk Erköltsi Játéka­it elő adhassa, a midőn óhajtott válaszszát elvárnám Nemzeti Játszó Társaságun­kat, és magamat további Hazafiúi szeretetében ajánlanám vagyok, és maradok ­a Nemes Tanátsnak Nagy Várad 15 a Apr 1800. Kész köteles szolgája Kelemen László a' Magyar Hazai Nemzeti Játszó Társaság Proprietarius Kormányozój a. Post scriptum Minthogy Társaságunk mostantol fogva útra indul, méltóztasson a Nemes Tanáts válaszszát Nagy Váradra Tekintetes Miller Jakabb Urnák, mint a Tekinte­tes Királyi Helytartó Tanáts által e végre rendeltetett könyvek Censorának, Tekin­tetes Nemes Bihar Vármegye Assessorának titulálni, aki engemet azonnal tudó­sítani fog. 170

Next

/
Oldalképek
Tartalom