Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 21. (Eger, 2018)

Cseh Zita: Megfigyelők és megfigyeltek. Heves megyei református lelkészsorsok a Kádár-rezsim első időszakában

engedélye nélkül. Berzétei hírforrása még azt is megemlítette jóindulatúan a gyön­gyösi lelkésznek, hogy figyelmeztesse Korsóst: ne hívja többet Szabót, mert ha a püspöke megtudja, fegyelmit kap.64 1970. szeptember 10-ei keltezéssel a megyei rendőr-főkapitányságtól Korsóssal kapcsolatban megkeresés érkezett a megyei ta­nács elnökhelyetteséhez. A levélben bővebben szó esik Korsós bethánista tevékeny­ségéről: „A mozgalom tagjainak a parókia udvarán lévő imateremben összejövete­leket tart. Az összejövetelekre előadóknak szélsőséges bethánista lelkészeket és világi személyeket hív meg. Álláspontja, hogy a «bethánista szellemet erősíteni kell, mert a hívek körében jól ellensúlyozza a marxista propagandát». ”65 A megyei ta­nács elnökhelyettese az Állami Egyházügyi Hivatal új főelőadójától, Tatai Sándor­tól kért intézkedést. Az ügyet - a rendőr-főkapitánysági ajánlás szerint - Ráski Sán­dorral, a Tiszáninneni Egyházkerület püspökével kellett elintéznie, melyről Tatai Sándor részletes feljegyzést készített. E szerint a püspök előtt nem volt ismeretlen a bethánista törekvés, mert Borsod megyében is több lelkészt kellett figyelmeztetés­ben részesítenie emiatt. Korsóst 1970. október 2-án magához rendelte, s kérdőre vonta a tiltott tevékenységért, aki csupán annyit ismert el, hogy valóban van egy kis létszámú bethánista beállítottságú csoport a noszvaji gyülekezetben, de hitbuzgók és jószándékúak, s ha radikálisan lépne fel ellenük, akkor ezek az emberek esetleg szektákban kötnének ki. Az egyházügyi főelőadó jelentéséből megtudjuk, a püspök Korsóst ismételten (mert mint kiderült, 1966-ban már volt egy hasonló beszélgeté­sük) „ nagyon szigorúan figyelmeztette magatartása társadalmi veszélyességére, s ha nem hagy fel vele, a következményekre. Ráski Sándor megígérte, hogy figyelmét rajta tartja Korsóson is, éppúgy, mint a többi bethánista elvek szerint gondolkodó lelkészeken, akiket nagyon jól ismer. Kérte, hogy részünkről is figyeljük, s az idő­pontokat konkrétan jelezzükfeléje, hogy idegen lelkészek mikor, mely időben jártak, vagy járnak Noszvajon, és ott előadást tartanak a gyülekezetben. Mert csak konkrét bizonyítékok fejre olvasásával tud hatékonyabban intézkedni Korsóssal szemben. ”66 Az ügynek valójában annyi következménye lett, hogy abban az évben a missziói munkatervben vendégszolgálatra betervezett személyeket nem lehetett meghívni.67 Innentől kezdve Tatai Sándor, az egyházügyi főelőadó jelentéseiben rend­szeresen kitért Korsós tevékenységére. Egy helyen említi, hogy Korsóssal kapcso­latban korábban szignalizációt kapott,68 amely jelzi szoros együttműködését a po­litikai rendőrséggel. Az 1973. évi összefoglaló jelentésében újra problémát érzékelt Noszvajon: „kiszivárgott hírek szerint Korsós István református lelkész 64 Uo. 329. 65 MNL HML ХХШ.З.Ь. 1543/1970. 66 MNL HML ХХШ.З.Ь. 1543/1970. 67 Korsós életútinterjú 92. 68 Szignalizáció: a megelőzés és a büntetőeljáráson kívüli differenciált felelősségre vonás módszere. A társadalomellenes tevékenységről jelzésadás az illetékes párt, állami, társa­dalmi, gazdasági szervnek. Lásd ÁBTL 4.1 A-3036 Állambiztonsági kéziszótár. 204

Next

/
Oldalképek
Tartalom