Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 18. (Eger, 2007)
KÖNYVISMERTETÉS - Csiffáry Gergely: Magyarország üvegipara 1920-ig. Eger. 2006. 373. p. (Ism.: Viszóczky Ilona) • 159
lopédia Magyar ipar- és technikatörténet című kötete számára készített összegzést az üvegipar történetéről. A tudományos publikációkon túl azonban egy rendkívül gazdag adatbázist is elkészített, mely a valaha működött üveghuták és üveggyárak történeti adatain kívül, a földrajz és a néprajz mellett, a régészet eredményeit is felsorakoztatja. Az a törekvése, hogy hasznosítsa a társtudományok adatait, lehetővé tette a Magyarország egészére történő kitekintést. A kötet bevezetőjében jó összegzést kapunk a tartalmi egységekről, amelyeket részletesen kibontva követhetjük az üveggyártás változását és technikai fejlődését az egyes történeti korszakokban. A szerző arra is törekszik, hogy munkájában a nem szakember, érdeklődő olvasó is biztonsággal eligazodjon. Vélhetően ezt szolgálja az üvegkészítés technológiájának részletező bemutatása, az üvegedények előállításának munkamenetét, a különböző üvegfajtákat, a színezés fortélyait, sőt az üveggyöngy készítését és a legfontosabb üveg-megmunkálási módokat is röviden bemutató első fejezet. De ezt erősíti a kötet függelékében található, a szakkifejezések pontos magyarázatát tartalmazó, lexikonszerű áttekintés is. A tizennyolc - láthatóan arányos - fejezetben a szerző az üveg születésétől kezdődő, egészen 1920-ig tartó történeti ívet rajzol, aminek útelágazásait természetesen nem csupán az üvegtechnika fordulópontjai képezik, hanem a térség gazdaságtörténetének szakaszhatárai is. A Pannon térség korai üvegiparának, vagy az avarok üvegművességének problematikája bár tartalmilag organikus, inkább csak kiegészítő eleme a szerző által készített mozaiknak, annak legerőteljesebb fejezeteit, a virágkort jelentő XVIII-XIX. század üvegiparának - gazdaságtörténetileg jól megalapozott - bemutatása képezi. A szerző geográfus és történész iskolázottsága révén, vitathatatlanul jól megszerkesztett az a térháló, ami a Kárpát-medence tájainak térszerkezetéhez fűzi az üvegipar elterjedésének és változásának folyamatait. Ez utóbbi fényében tanulságos igazán a kötet záró egysége: a Magyar Királyság üvegipari létesítményeinek adattára a XII. századtól 1920-ig, ill. mindennek megyék szerinti mutatója. Nem vállalkozhat a recenzens a munka egészének részletező ismertetésére, csupán két tematikai egység tanulságait szeretném ezen a helyen kiemelni. Az egyik - valójában két, egymást kiegészítő fejezet - A XIX. századi üveghuták a gyáriparrá válás útján, ill. A XVIII-XIX. századi üveggyártó telepek szerepe a magyar iparfejlődésben címet viseli. Szerzőnk itt — a polgárosodás/polgárosulás jeleként is értelmezhető - életforma változással magyarázza az üveggyárak fellendülését, a nagy tömegű gyártást és az intenzív árutermelést. De talán még érdekesebb az a meglátása, hogy az üveghutákból a gyáriparrá kinőtt termelőhelyeken egyfajta „nyugat-európai” típusú fejlődés bontakozott ki a XIX. században, ahol a manufaktúráktól egyenes út vezetett - folyamatos üzemi rekonstrukciókon át - a korszerű gyáriparig. A népélet kutatójaként, talán még érdekesebbnek találtam Csiffáry Gergely könyvének az Élet az üveghuták árnyékában című fejezetét. A szerző elsősorban az üzemekben alkalmazott népesség számával, ill. azzal foglalkozik, 160
