Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 15. (Eger, 1998)

TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Besze Tibor: Gyöngyösi urbáriumok; contractusok és conscriptiok tanulságai (XVIII-XIX. század) • 27

conscriptioban 177 mezővárosi polgár- és 34 zsellérháztartás szerepel. Az ismételt összeírásból a jobbágykategória teljesen hiányzik. Feltételezésünk szerint azonban a mezővárosi polgár megnevezés alatt a gyöngyösi jobbágyságot kell értenünk. Valószínűnek látszik, hogy polgárként való összeírásuk csak a communitas jobbágyfalvakétól eltérő jogállására utal. Az 1715. és 1720. évi conscriptiok között mutatkozó, meglehetősen nagy különbséget magyarázhatja az újbóli összeírás szigorúbb végrehajtása és a békés korszak beköszöntével az időközi bevándorlás is. Feltételezésünket igazolhatja az a tény is, hogy a javított összeírás 34 zsellérháztartásával szemben az öt évvel korábbiban csak 13 ilyen háztartás szerepel, ami számuk váratlanul nagyarányú gyarapodását mutatja. Feltehető, hogy a jelentős növtkedés okát itt is a pontosabb végrehajtásban és a beköltözésekben kereshetjük. A zsellérek házas vagy hazátlan voltáról az összeírásból nem kapunk felvilágosítást. Itt kell megjegyeznünk, hogy az 1720-ban összeírt 214 háztartás igen kevésnek tűnik, különösen akkor, ha arra utalunk, hogy a szakirodalom Gyöngyös lakosságát már a hódoltság végén 5000-9000 főre teszi. Meglátásunk szerint azonban a város népesedési viszonyainak hosszú távú ismeretében a becslés felső határa túlzottnak tekinthető. Annál inkább így lehet ez, mivel ekkora lélekszámot az oppidum csak az általunk vizsgált kor vége elé tartott nyilván. Érdemes még kitérnünk a conscriptiokban szereplő adatok közül a nemzetiségi hovatartozásra is. Ebből a szempontból mindkét összeírás egyértelmű. Az összeírt háztartásokban kizárólag magyar nemzetiségűek éltek. Nem azt jelenti ez, hogy a városban egyáltalán nem laktak más etnikumhoz tartozók, hanem arra utal, hogy ők kívül estek az összeírandók körén. Mindenesetre a fenti adat is azt látszik alátámasztani, hogy a város középkori eredetű, magyar nemzetiségű lakosságának jelentős része a hódoltság idején is helyben maradt és elvándorlásával nem adott helyet idegen etnikumok beköltözésére. Megmaradt tehát a magyar lakosság kontinuitása. A conscriptio alapján arra is rámutathatunk, hogy a XVIII. század első évtizedeiben Gyöngyös agrártársadalmát még a telkes jobbágyság erős túlsúlya jellemezte a zsellérekkel szemben. A zsellérek az oppidum jobbágyságának 5-7%-át tették ki. Arra a kérdésre, hogy az egész- vagy töredéktelkes jobbágy mekkora birtokot mondhatott a magáénak, nem tudunk választ adni. Arra nézve sincs útmutatásunk, hogy hol húzódott a telkes és zsellér állapot közötti határ. Az úrbérrendezés előtt ezt az országban a helyi szokások, tradíciók határozták meg. Egy országos összeírás sematikus szempontrendszere egyébként sem mindig alkalmas a helyi birtoklási, társadalmi és jogi kategóriák tisztázására. A XVIII. század folyamán változások következtek be a város jobbágytársadalmának jogi állapotában és földbirtoklásában. A század elején a Rákóczi részen 56 jobbágyból 16 volt örökös, a többi szabad menetelü. Arról nincs tudomásunk, hogy milyen volt ez az arány a város más részein, de valószínűnek látszik, hogy a többi quartában is számolhatunk szabad költözésétől megfosztott népességgel. A szakirodalomból jól ismert tény, hogy az örökös- és szabadmenetelű rétegek közötti küSZAKÁLYF., 1984. 147-178. 39