Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 15. (Eger, 1998)

TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Besze Tibor: Gyöngyösi urbáriumok; contractusok és conscriptiok tanulságai (XVIII-XIX. század) • 27

lönbség inkább elvi, mint gyakorlati jelentőséggel bírt. Feltűnő ugyanakkor, hogy a jövevények mind szabad költözésüek, a régóta gyöngyösi lakosok pedig örökös jobbágyok voltak. Hódoltsági társaikhoz hasonlóan az itteni birtokosok is kétirányú politikát folytattak. Egyrészt igyekeztek meggátolni a régtől fogva birtokukon élők elvándorlását, másrészt pedig különböző kedvezményekkel próbáltak új munkaerőre szert tenni. Ezen kedvezmények közé tartozott a szabad menetel biztosítása is. Az 1771. évi úrbérrendezéskor a város egész jobbágyságát liber migrationisként írták össze. A század folyamán tehát a röghöz kötött népesség elnyerte a költözési szabadságot. Az úrbérrendezés idejére a nagyarányú népességgyarapodás miatt a két kategória között megkülönböztetés egyébként is értelmét vesztette. A népességnövekedés más téren is éreztette hatását. 177l-re a gyöngyösi jobbágykategória teljesen eltűnt és „mivel ezen városban sem annyi földek nintsenek, rétek pedig éppen semmik, hogy quarta avagy oktava sessiok formáltassanak, azért ők se quartalisták, sem oktavalisták nem lehetnek, és így mint Domiciliatus 4Í? Inquilinusok hagyattattak". Az úrbérrendezéskor az oppidum határában lévő 600 holdnyi szántót 909 jobbágy között kellett volna felosztani. Az urbáriumban előírt elvek szerint ez lehetetlen volt, így a gyöngyösi nem nemes lakosságot uruknak háztaksát fizető taksás zsellérekké nyilvánították, a földeket pedig továbbra is meghagyták közös használatban és az eddig szokásos újraosztásos rendszerben művelték. A zsellér minősítés az összeírtaknak csak a szántóföldek és rétek birtoklásához fűződő viszonyát mutatja. Amint a korábbiakban már rámutattunk, a város szűkös határain belül már a XVIII. század első évtizedeiben sem állt megfelelő mennyiségű földterület a mezővárosi polgárság rendelkezésére. Mindezek ellenére a város az általunk vizsgált egész korszakban népességkoncentráló hely volt. Ez arra mutat, hogy betelepülőket - erre is történt már utalás - elsősorban nem a szántóművelés és rétgondozás lehetősége vonzotta. Esetünkben is igaz a szakirodalom azon megállapítása, hogy a jogi kategóriák szerint zsellérnek mondott népesség nem azonosítható teljes egészében és 49 automatikusan a földműves társadalom legszegényebb rétegeivel. A Gyöngyösön zsellérként nyilvántartott jobbágyok egy része jómódú szőlősgazda, más része az év egy részében iparát űző, egyéb időben szőlőművelő kézműves volt. Nem hiányzott természetesen az oppidum paraszttársadalmából a mindenféle birtokot és vagyontárgyat nélkülöző tényleges zsellérség sem. Többségük a környező promontóriumokon napszámosként kereste kenyerét. Források hiányában arról nem tudunk képet alkotni, hogy milyenek voltak a fenti rétegek belső arányai. A város gazdaságával és társadalmával foglalkozó szakirodalomban kísérlet történt a gyöngyösi szőlőbirtokos zsellér és egy, a környező faluban élő telkes jobbágy gazdasági és társadalmi helyzetének összehasonlítására.' A vizsgálódások azt mutatták, hogy a gyöngyösi kapás különböző lehetőségei révén annyi pénzhez jutSZABÓI., 1947.77. HML. IV-7/h/1.2. VARGÁI, 1969. KECSKÉS P., 1984. 401^155. 40