Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 15. (Eger, 1998)

TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Gyulai Éva: Nemesek és városi kommunitás Miskolcon a XVI.században • 5

(levágott török fej, szablya, sisakcímerként páncélos vitéz szablyával). A címerkép a XVI. századi, ökreivel Bécsig kereskedő kalmár tevékenysége szimbólumaként a kora újkori magyar külkereskedelem legfontosabb termékét, a vágómarhát jeleníti meg. Többször volt kereskedőtársulat tagja, s a miskolci Domonkos kovács panaszában felemlíti, hogy a zálogbirtokosok által elhajtatott válogatott 25 ökre (250 forint értékben) közös tulajdona volt Jakus Lőrinccel (mynd ezek az Cassay Jachus Leorinczwel társ volt): Jakus Lőrinc a nemesi jogállással együtt az adómentességért is folyamodik, hiszen tudja, ha nemes dézsmaköteles ingatlant bír, jogállása nem mentesíti a kötelezettségek alól. 1589-ben Miskolczi Balázs deák és fia János decik perelnek a diósgyőri officiálisokkal, mivel bizonyos posztóadósságok fejében két miskolci jobbágykalmár a diósgyőri tiszttartó segítségével, erőszakkal bort vitt el miskolci házukból és szőlejükből. A város tanácsa a bor becsűjénél segédkezett, János deák azonban per során többször is hivatkozott nemesi előjogaira: „...az. miskolci bíró őneki nem competens bírája, ölet szék (= vármegyei nemesi törvényszék) színén kellett volna keresni... mire, hogy ő nemes ember volna". Az alperesek azonban azzal védekeznek, hogy háza jobbágytelken áll, szőlője sem dézsmamentes, ezért a vár tiszttartójának joga volt a borok elvitelére: „háza, sem szőlője nem szabados, ahonnan a borokat kivonták... mely megelégíttessen, hogy szabadsága lehessen a tiszttartónak". A városi tanács feladata volt a szőlő ingatlanforgalmának adminisztrációján túl azok értékének megbecsülése is bármely, akár nemesek közötti ügyekben is. Ez a jogosítvány szorosan összefüggött a mezővárosi kommunitás azon vagyonvédő és jogbiztosító hatalmával, melyet ugyan a Tripartitum nem ismer, de az élet, illetve a hegyaljai jog, a hegyaljai mezővárosi dekrétumok igen, hogy a jobbágytelektől függetlenül birtokolt szőlőbirtokok örökítését, adásvételét, cseréjét a tanács előtt kellett mindenkinek intéznie és szentesítenie, s a tanácsnak joga volt az elhagyott, műveletlenül heverő parlagszőlőket új tulajdonos kezébe bocsátani. Az eperjesi Újvárosi Jozt Mátyás 1563-ban erre hivatkozik, amikor jogos szőlőörökségét kéri vissza a diósgyőri kamarai biztosoktól, melyet még a zálogbirtokosok ragadtak el tőle, hogy servitoraiknak adják, - s a servitor, Csatári István, fensőbbségesen utasítja el a miskolciak illetékességét a szőlő ügyében, mondván, hogy „ő nemes, és más bírája van " —: „A szőlőörökségeket nem a vármegyéknél vagy az ország felsőbb bírái előtt szokás vagy kell elbírálni, hanem azon falvak vagy mezővárosok vagy királyi városok színe előtt (in facie villarum, oppidorum et civitatum), ahol és amelyeknek a szőlőhegyén azok fekszenek"™ A vármegyénél hivatalt viselő Miskolczi családot, amint deákságuk mutatja, valószínűleg értelmiségi foglalkozásuk segítette a nemesi rendbe való bekerülésbe, bár miskolci telkükre, ingatlanaikra már nem sikerült mentességet szerezniük. 1582ben nyeri el a nemesi rangot Miskolczi János deák és atyja Páldeák Balázs, akinek neve igazolja, már a család ősét is deákként ismerték.

62 Bizonyosan értelmiségi. ,y MOL. NRA 722/43. i0 BAZML. IV-501/c XVIII. V. 28. '' MOL. NRA 266/4 és 723/32. 12 BOROVSZKY S., 1909. 203. 17