Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 14. (Eger, 1996)
TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Bán Péter: Három XVI. századi dézsmautasítás • 53
más diocesisben voltának, azokról az falukról quartát ne adjatok, hanem csak azokról, kik eleitől fogván az egy harang alá hallgattanak." (Kiemelések tőlem - B. P.) E szabályozás lehetett minden bizonnyal annak az ellenőrizhető ténynek a hátterében, hogy a reformációnak az egri vár körüli ismert terjedésével egyrészt nem fosztották meg automatikusan az áttért lelkészeket sem a nekik járó quartától-oktávától, másrészt a kamara nem javadalmazott a dézsmabevételből minden újonnan fellépett, illetve eredetileg más egyházmegyei illetőségű prédikátort. Ami a báránydézsmát illeti, a főesperesek és a plébánosok a gabona- és a bortizedhez hasonlóan megkaphatták a maguk részét. A decimátoroknak adott instrukció e körülményt általánosságban megfogalmazta, de tényszerűségéről csak 1549-től rendelkezem biztosnak mondható részleges feljegyzésekkel. A patai főesperes Zaránk falu 60 bárányára tarthatott számot - s feltűnő módon csak a báránydézsmásoknak szóló utasítás rögzíti számszerűen is ezt a járandóságot - a hevesi archidiakónus a számadó-lajstrom szerint Alcsi község összes bevételére, valamint Tiszakürt és Szög báránydézsmájának egy részére. Hasonlóképpen feljegyezték a plébánosi osztályrészt is, de egyik districtusban sem maradt ránk összegző kimutatása. Részesültek a tizedjövedelemből az uradalmi gazdatiszti garnitúra tagjai, a dézsmaösszeírások készítői - de nem az általuk begyűjtött tizedmennyiség arányában -, illetve a tizedszedők és szolgáik, továbbá az egyházi személyek közül az oltárosok is. Ha azonban a tiszttartó, az ispán vagy más officiális volt egyúttal a dézsmás, akkor gazdatiszti fizetésének önkényes elkülönítését hangsúlyozottan tiltották az instrukciók. Amit e kérdéskörön belül még fontosnak tartok kiemelni, az az a tény, hogy a gabonatizedből 1549-ben már csak Tárkányon, Bekölcén és Kömlőn, a báránydézsmából Tarnamérán és Szögön, talán még Dorogházán, Mátraderecskén, Nagybátonyban, Bodonyban részesültek a gazdatisztek. Azaz a bortized a jelek szerint ekkorra már egyáltalán nem illethette az officiáiisokat. 12 A báránydézsmásoknak készült utasítás természetesen a legszűkszavúbb. Fontos azonban, hogy kiderül belőle az az ismert - de tudtommal a vonatkozó irodalomban világosan nem jelzett - tény, hogy az állatállománynak (méneknek, bárányoknak, kecskéknek stb.) nem a teljes összletét, hanem „csak" éves szaporulatát határozták meg a tized adóalapjaként. Az instrukció szerint a gyakorlatban vegyenek ki „tíz báránybul (nem juhból!) egyet, és ha tíz alatt találnak, attul váltságot vegyenek, azaz két-két pénzt [dénárt] ..." Ez a hangsúlyozott idézet azért sem mellékes, mert hasonló elv érvényesült a méhkasoknál, pontosabban az esztendő során kiraj10 Vö. ZOVÁNYI J., 1986 (2). 206., 266., RÉVÉSZ I., 1934. 8-19. 11 A kishevesi kerületről tudjuk, hogy ebben az esztendőben „a Tiszán túl, a kishevesi és a nádudvari kerületekben Ispán Péter, Fráter György kun tisztje szedte be a tizedeket, a mieinket elűzvén ..." (Zay Ferenc 1549. május 10-iki jelentése a Magyar Királyi Kamarának, idézi SZEDERKÉNYI N., 1890. 102.) - A májusi dátum viszont önmagában nem magyarázza meg a gabonalajstrom ezévi hiányát. 12 A helyzet Rúzsás Lajos szerint 1551 utántól változott meg radikálisan kedvezőtlen arányban a várgazdaság számára. Vö. RÚZSÁS L., 1939. 40-49. 59
