Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 12. (Eger, 1990)

Szakály Ferenc: Adalékok Gyöngyös XVI. századi kereskedelmi kapcsolatainak történetéhez • 122

- várakozásainknak megfelelően - Debrecen és Nagyvárad részesedése messze kiemelkedik, egyébként nemcsak az itteni, hanem az országos mezőnyből is. Utánuk igaz, jócskán leszakadva - a gyulaiak következnek: az 1545-ös évben nem kevesebb mint 360 forint és 15 dénár vámot fizettek, vagyis a kezükön forgott áruk értéke meghaladta a 10 000 forintot. A gyöngyösiek helye három esztendő tanulsága alapján a jócskán előttük levő gyulaiak és a megöttük erőst leszakadt nyírbátoriak között keresendő. Vagyis: Gyöngyös a törökkor kezdetén az egész Duna-Tisza köze, Tiszántúl és ezek északi peremvidékének öt legjelentősebb empóriuma közé számított, amiből aligha elsietett arra következtetni, hogy így volt ez már a középkor végén is. A forgalomból a városban lecsapódott tőke erőst hozzájárulhatott ahhoz, hogy a település nagyobb megrázkódtatások nélkül túlélte az 1526 és 1541 közti tizenöt esztendő viharait, majd a törökök mátraalji berendezkedését is. A sokat emlegetett harmincadjegyzékek tanúsága szerint a magyar külkereskedelmet globálisan az jellemezte, hogy jobbára senki sem azzal kereskedett, amit megtermelt. A magyar exportcikkeket csaknem kizárólag a termő- és tenyésztőterületektől távolabb fekvő északnyugati és nyugati szabad királyi és mezővárosok polgárai, illetve ide érkezett idegenek gyűjtötték össze és vitték ki az országból, míg a szarvasmarhatenyésztő vidékeken középen álló vagy ahhoz közeli mezővárosok lakói - beleértve magát Debrecent is - iparcikk-importőrként bukkannak fel bennük. íme néhány beszédes példa: az egyetlen makói (Fülöp institor) 800 süveggel, 28 forint értékű vas- és 60 forint értékű szatócsáruval,

68 az egyetlen kecskeméti (Végh Mihály) pedig l-l bála iglaui és boroszlai posztóval

69 lépte át a határt 1544-ben, s 25 forintot érő vasárut, valamint 1 bála boroszlai posztót és 40 forintnyi szatócsárut talált a tisztviselő 1545-ben a hazafelé igyekvő két orosházi - Szabó György és Háy Farkas - kocsiján is.

70 Bár mind a három hely az ország legjelentősebb marhatenyésztő központjai közé tartozott,

71 exportőrként sem a nevezettek, sem lakótársaik nem jelentkeztek a nyugati vám helyeknél. Hozzájuk hasonlóan viselkedtek a gyöngyösiek is. A mezőváros leghíresebb és legkeresettebb termékéből a jelek szerint szinte semmi sem került bele a régiókon átívelő országos forgalom áramába. Ezt a furcsaságot azonban elégségesen magyarázza az a tény, hogy Gyöngyös felettébb messze feküdt az olcsó víziutaktól, tengelyen pedig nagyobb távolságra nemigen lehetett bort szállítani. A XVI. századi "háttéradatok" azt sugallják, hogy Gyöngyöst a század első és második felében egyaránt a környékén összegyűjtött és nagy tételekben nyugatra szállított állat-, főként marhabőrök révén tudott belekapcsolódni az országos forgalomba. Ennek ellenére a nyugat-magyarországi vámhelyeknél 1542-ben és 1545-ben szemünk elé került huszonegy gyöngyösi közül mindössze egyetlen egy - Nagy Tamás - vámoltatott el bőröket és prémeket, a többiek, köztük utóbb maga Nagy Tamás is,

72 mind nyugati iparcikkekkel megrakodva igyekeztek hazafelé, amint az a tételesen felsorolt 1545-ös példáinkból is látható volt. E furcsa jelenség magyarázata a nagyszombati misszilisekben található meg: elszórt utalásaikból tudjuk ugyanis meg, hogy a gyöngyösi kereskedők ekkortájt általában egy harmadik helység - Ság vagy Szécsény - vásárain találkoztak és üzleteltek azokkal a nagyszombatiakkal, akiknek bőreiket - akárcsak a XVI. század végén, csaknem kizárólagosan - továbbadták. A nagyszombatiak - akik az 1560-as években még rendszeresen felkeresték a hódoltsági vásárokat

73 - utóbb visszahúzódtak és inkább helyben 138