Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 10. (Eger, 1981)

FÓRUM - Szecskó Károly: Észrevétel Dancza János megjegyzésére • 111 - Dancza János: Valóban demokrata volt-e Milassin Kornél? • 111

A nemrégen elhunyt Jackwerth Ede, Heves megye 1919-ben volt kor­mányzótanácsi biztosa magnóra rögzített és az egri múzeumban őrzött vissza­emlékezésében elmondta, hogy őt is Sümeghy tartóztatta le egy tisztikülönít­ményessel pesti lakásán. Sümeghy a kerületi kapitányságon magához vette a Jackwerth által ott letétbe helyezett nagy összegű közpénzt is, amit mire Eger­be érkeztek, alaposan megdézsmáltak. Sümeghy ellen az egri kir. törvényszéken eljárás indult, de a város legtekintélyesebb polgárai igazolták, hogy mint de­tektívfőnök összejátszott velük, vagyis az ellenforradalom ügyét szolgálta. A sikkasztás miatt ellene indított eljárást így megszüntették. Sümeghy korábban tagja volt a Természetbarátok egri csoportjának, de 1920-ban kilépett és egyik szervezője lett a Magyar Turista Egyesület egri csoportjának. Meggyőződésem, hogy Sümeghy tevékenységének ezek a döntő részei ki­zárják, hogy őt a proletárdiktatúrát támogató köztisztviselők között említsük. DANCZA JÁNOS Észrevétel Dancza János megjegyzésére Dancza János közleményemmel kapcsolatos megjegyzését Sümeghy Béla proletárdiktatúra alatti tevékenységével kapcsolatosan — mivel azt hitelt ér­demlő forrásokra támaszkodva fogalmazta meg — elfogadom. En is sajnála­tosnak tartom, hogy Sümeghy Béla neve írásomban a Tanácsköztársaság ügyét valóban szívvel-lélekkel szolgáló személyek között szerepel. Nem .szolgál mentségemre, de megjegyzem, hogy az általam a közlemé­nyem megírásáig megismert források alapján értékeltem Sümeghy szerepét po­zitívnak. Ha ismertem volna a Dancza János által idézett anyagokat, akkor írásomban vele azonos módon értékeltem volna az egykori 1919-es detektív­csoportvezető tevékenységét. SZECSKÓ KÁROLY Valóban demokrata volt-e Milassin Kornéll Ennek a kérdésnek az ad itt aktualitást, hogy az Archívum 9. számában Sebestény Sándor: Milassin Kornél választási kudarca 1935-ben cím alatt ismer­teti a terrort, amit az akkori hatósági szervek a kisgazdapárti programmal fel­lépő Milassin Kornéllal szemben alkalmaztak. Már az a tény, hogy a Gömbös­kormányzat egy ellenzéki képviselőjelölttel szemben olyan nagy terrort alkal­mazzon mint a cikk ismerteti — azt sejteti, hogy egy olyan demokratikus el­lenzéki politikusról van szó, akinek a parlamentbe jutása nem volt kívánatos. Megerősíti ezt a látszatot azoknak a kijelentéseknek a jellege, amelyeket Mi­lassin korteskörútján tett. Ezekből néhányat Sebestény is idéz ós a cél érdeké­gen néhányat kölcsönveszek tőle. ,,1935. március 17-én Recsken tartott választási gyűlést és a kormánypárti ellenjelöltre, Beniczky Elemérre kijelentette:,,A fakartellnek. .egyik illusztris vezére, aki a maga 7000 hold erdejével diktálja az árakat." Sebestény meg­jegyzi, hogy „választóiknak annyira tetszett a bátor kiállás mellettük, hogy vállukra emelték a politikust." Március 30-án Mátraballán kijelentette: „Minek a nagybirtok, szét kell osztani a szegények között." Április 1-én Tarnaleleszen kijelentette: „Éhezik és nyomorog a nép, mert az előző kormány megcsinálta a rengeteg adósságot, 111

Next

/
Oldalképek
Tartalom