Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 9. (Eger, 1979)

KÖZLEMÉNYEK - Csiffáry Gergely: Az egercsehi bányászok életkörülményei 1907—1946 • 123

vagy ún. „aratási szabadság''''-ot kértek. Ha ilyen igényüket a bányánál előre bejelentették, elmehettek. Hasonlóképpen kaszáláskor is kaptak egy-két napot és otthon maradhattak. A falusi munkások, a saját föld mellett, mert ez rendszerint kevés volt, elmentek aratni a bírónak, vagy nagyobb gazdának, de csak falubelinek, s akkor is csak egy-két napra. Az Alföldre nem jártak mezőgazdasági munkára azok, akik állandóan a bányánál dolgoztak. Ez hosszabb időt igényelt volna (2—3 hónap) és ezeket már nem vették volna vissza az üzemhez.

37 Ezt így* fogalmazták — „annak volt a becsülete aki télre ment oda, de akik ott voltunk télen-nyáron, nem volt becsületünk" Az eddigiekből is megállapíthatjuk, hogy a truck-rendszer hatása eltérő volt, a falusi munkásságra, mivel valamilyen mezőgazdasági munkát végeztek, és földjük is volt, kevésbé szorultak az élelemtárra. E megállapítást majd a táplálkozásuk is igazolja. A falusi munkások közül is, akik télen-nyáron a bányánál voltak, kénytelen-kelletlen közelebbi kapcsolatba kerültek, s jobban függtek az élelemtártól, mint azok, akik télen jártak csak a bányához, lévén ezek jobbmódúak, ezeknek volt „becsületük". Elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy a truck-rendszer létét a fejletlen vidéki kiskereskedelem is erősítette, s ilyen körülmények között az élelemtár alapvető kereskedelmi, fogyasztói szükségleteket elégített ki: liszt, cukor, só, szappan, stb. árusításával. Az időszakos munkavállalók, akik télen dolgoztak a bányánál, általában novembertől-februárig vállaltak munkát. A falusi munkás, amilyen munkát már végzett, (pl. kocsis, csillés, vájár) azt csinálta minden télen. Az, aki vájár akart lenni, három évet kellett, hogy ledolgozzon— vagy megfelelő számú föld alatti műszakkal kellett, hogy rendelkezzen. A csapatvezető a végzett munka alapján javasolta, hogy ki lehet már vájár vagy segédvájár, az annak járó fizetéssel. A csapatban voltak, akik szakmunkát végeztek (pl. elő váj ásón vagy fejtésen). A csapatvezető választotta ki, hogy kikkel dolgozzon s ezek nemcsak egyfalubeliek voltak. Mindig akadt olyan munka (segédmunka) a bányában, amit nem kellett szakembernek csinálni. Ilyenek voltak: a „kapcsos", aki a ló után összekapcsolta a csilléket, a „csatlós", aki a szállítópályáról leszedte a csilléket. De voltak „csorgatisztítók", „penészseprők", vagy olyanok, akik a fát szállították a munkahelyekre, ők voltak az ún. „urasági" munkások.

38 Munkaidő Az ipartörvény a munkaidőt nem szabályozta, helyesebben nem korlátozta a felnőtt munkások nappali és éjjeli összes munkaidejét, s nem állapította meg kötelezően a kettő között engedélyezendő pihenő idő tartamát sem. A magyarországi bányászatban a XIX—

XX. század fordulóján a következő munkaidők voltak gyakorlatban: ércbányászatnál 8 óra, vasbányászatnál 10—12 óra, kőszénbányászatnál 12 óra 1 órás pihenéssel. Ezektől az időpontoktól helyenként eltértek.

39 Az egercsehi bányánál — idős bányászok visszaemlékezései szerint --a munkaidő 1917-ig 12 óra volt. Naponta reggel 6-tól este 6-ig tartott a munkaidő. A 8 órás munkaidőt is ismerték, de a gyakorlatban csak azokra vonatkozott, akik nagyon vizes munkahelyen dolgoztak a bányában: 131