Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 9. (Eger, 1979)
KÖZLEMÉNYEK - Csiffáry Gergely: Az egercsehi bányászok életkörülményei 1907—1946 • 123
munkaviszonyból. 30 A kilenc bányász — aki először magasabb bért követelte s miután azt nem kapta meg ki akart lépni — esete még az ún. ösztönös harc jegyeit mutatja. Panaszukkal az igazgatóhoz fordultak és elutasítás miatti durva követelésüket „zendülésnek" minősítették. 31 A bányamunkások kizsákmányolását rendkívül megkönnyítette az, hogy az 1854. évi bányatörvény nem tiltotta a hitelezést, s ezzel tág teret nyitott a ,,truck-rendszer" virágzásának. 32 A truck-rendszer: a kapitalizmus klasszikus szakaszában Magyarországon is divatos bérezési módszer, amelynek lényege, hogy a munkások bérük jelentékenyebb részét élelmiszer-, ital-, tüzelő-, stb. utalványokban ún. „Jancsibankó"-h&r\ kapták, amit csak a munkáltató által fenntartott kantinban válthattak be. Másik formája, hogy a munkások által a kantinban vásárolt cikkek árát fizetéskor levonták bérükből. így a tőkés a munkást, mint fogyasztót is kizsákmányolhatta. A truck-rendszert Magyarországon az 1884-es ipartör vény betiltotta, de annak egyes formái mégis fennmaradtak 1945-ig. Főképpen a vidéki elszigetelt munkáskolóniákon maradtak meg, ahol az ellátást az üzem által létesített ún. ,,élelemtárak" kizárólagos jelleggel — a „truck-rendszer"hez hasonló módon biztosították. 33 így volt ez a csehi bányánál is, ahol a kantin 1912-re készült el, sőt utóbb a szúcsi telepen még egy létesült. 34 A bányászok az élelemtárból kapták a szalonnát, lisztet, amit előre felvettek és az árát fizetéskor levonták tőlük. Ezenkívül a bányászoknak meguknak kellett megvenni a szerszámot: csákányt, lapátot, fejszét, olajoslámpát. Ezt utóbb szintén levonták bérükből. Munkaruhát a bánya nem adott. A falusi munkások vászon ingben és gatyában dolgoztak, melyeket az asszonyok otthon kékre festettek. Ez volt az ún. „cserfa ing", mivel igen kemény lett, mikor beleizzadtak. 35 A bányavállalkozó a bányatörvény alapján jogosult volt munkásszemélyzetének élelmiszerekkel való ellátására, iparszerű nyereség nélkül. Önmagában ez az intézmény nem kifogásolható, mert indítéka — amint már a legrégibb bányarendtartásokban is nyomát lelni a munkások anyagi helyzetének a javítása volt. Viszont olyan jogszabály nem létezett, mely szerint a munkás keresete készpénzben fizetendő ki, és így a hitelezés korlátlan mértékben elharapódzott. 36 Vajon a hitelezés egyformán érintette-e a telepen élő és bejáró munkásokat? E kérdés eldöntéséhez érdemes megvizsgálni a bejárás indítékait, kik közül kerültek ki a bejárók, hogyan jártak a bányához. Gyalog jártak a bányához a bányamunkások: Egerbocs, Fedémes, Szentdomonkos, Szúcs, Mikófalva, Hevesaranyos, Egercsehi falvakból. Az I. világháború előtt Egerbocsról naponta járt be mintegy 40—50 fős falusi munkáscsoport. Ók a bányánál reggel 6-tól este 6-ig dolgoztak, összesen napi 12 órát. (A munkaidőt még később e fejezetben vizsgáljuk.) Ezen bejárófalvak távolsága a bányától általában 1—10 km között volt, ami egy ember óránkénti átlag 4 km-es menetsebességét figyelembe véve, naponta 5 óra gyaloglást is jelenthetett oda-vissza. A bányához állandó munkára csak azok mentek, akiknek odahaza nem volt földje, vagy öt kh-nál kevesebb földjük volt. Aki 10 kh-nál több földdel bírt, vagy lova és ökre is volt, csak télen ment néhány hónapra. Az 5 kh-nál kevesebbel rendelkező falusi bányászok, a földjüket pénzért megszántatták, viszont a kapálást, kaszálást, aratást már maguk végezték vasárnaponként, 130
