Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 9. (Eger, 1979)

KÖZLEMÉNYEK - Müller János: Kolerajárvány és parasztlázadás Heves és Külső-Szolnok vármegyében 1831-ben • 108

A nemesség tényleges összeírására azonban nem került sor, mert közben szeptemberre a járvány elmúlásával párhuzamosan, mindenütt lecsillapodott a megye parasztsága, lecsendesedett felkorbácsolt szenvedélye.

50 Összegezve vizsgálódásaink eredményeit, a járvány mérlegét Heves és Külső-Szolnok vármegye 111 oppidumában és falujában, összesen 17 692 megbetegedés, illetve 7537 halálesetet jelentettek. A szörnyű kórnak a legtöbben Mezőtúron estek áldozatul, aholis a 2113 beteg közül 1023-an haltak meg. Ezután 614 halottal Gyöngyös, 608-al Törökszentmiklós, 596-tal Szolnok, 231el Eger és 207-el Poroszló következett. (A továbbiakra lásd a Függeléket.)

51 Pontosan nem tudjuk, hogy mily mértékben sújtotta a járvány az egyes társadalmi rétegeket. A források azonban egybehangzóan tesznek tanúságot róla, hogy a vész elsősorban a szegénység köréből szedte áldozatait. Kenderesen pl., egyetlen nemes ember sem halt meg. A 167 halott közül 4 személy kivételével mindenki zsellér, illetve jobbágy volt, de a döntő többség mégis a zsellérség kategóriájába tartozott. Az említett 4 halott sorában három iparos (kovács, kerékgyártó, csizmadia) volt és egy hajdú.

52 Hibás dolog volna azonban a kenderesi adatokat általánosítva, azt leszűrni, hogy a kolera a nemességet, illetve a társadalom felsőbb rétegét egyáltalán nem sújtotta, hiszen közismert, hogy a halál nem válogat. Vannak források, amelyek kifejezetten nemes emberek haláláról szólnak, mégis tény és való, hogy a járványnak döntően a szegény nép esett áldozatul. A kolerát a jelek szerint demográfiai robbanás követte, de ennek kibontása még további kutatás tárgyát képezi. A már többször is idézett kenderesi református lelkész, Debreceni Pap István feljegyzésében olvashatjuk, hogy: "Elmúlván pedig a kolera. .. ősszel mindenfelé házasodtak, sohasem volt talán annyi lakodalom egy évben, mint akkor. . .

53 Összefoglalóul megállapíthatjuk, hogy — bár jelentősebb megmozdulásra csak Jobbágyiban került sor — az elégedetlenség számos helyen tört nyíltan felszínre, s a parasztság egy része a tényleges szervezkedésig is eljutott. A többség magatartását azonban inkább a néma ellenállás jellemezte. Mégis, az a tény, hogy 1831 nyarán Heves és Külső-Szolnok vármegyében is megmozdult, sőt dübörgött a föld, egyaránt méltó az utókor emlékezetére, s a múlt jelenségeit megörökítő krónikás tollára. 116