Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 9. (Eger, 1979)

KÖZLEMÉNYEK - Müller János: Kolerajárvány és parasztlázadás Heves és Külső-Szolnok vármegyében 1831-ben • 108

részesaratók voltak, akik nem mehetvén ki a határba, attól tartottak, hogy learatott gabonájuk a földeken rohad meg. Tüzelte még a népet, hogy míg a paraszti földekről nem lehetett behordani a termést, addig az uraság, meg azok akiknek bírta a pénztárcája fittyet hányva a rendszabályoknak, megvesztegetést gyakorolva akadálytalanul végezhették a betakarítást, illetve szállíthatták haza javaikat.

35 Voltak helyek, ahol az éhhalál már nem rém, hanem valóság volt. Radics Pál főszolgabíró jelentésében már arról olvashatunk, hogy Heves mezővárosban a halottak számát tetemesen növeli, hogy a szegények egyszerűen az éhségtől múlnak ki. Ugyanő tájékoztat, hogy a boltokból elfogyott a szalonna és a só, a mészárosoknak nincs vágni való marhájuk, rettenetesen megdrágult az őrlés, azaz 1 köböl búza őrléséért 1 forintot követelnek. Sorait zárva a megyei hatóságtól sürgős intézkedést követel.

36 Egyidejűleg fokozódott a gyógyszerekkel és az alkalmazott gyógymóddal szemben tanúsított ellenállás, s egyre többen adtak hitelt az álhírnek, hogy az urak ki akaják irtani a népet. Hamar János hatvani alszolgabíró az első alispánhoz intézett iratában írja, hogy "Az emberek napról-napra jobban halnak, de orvosággal élni egy sem akar, abban a hiedelemben vannak, hogy az urak és a papok méreggel akaják őket megölni" .

Z1 Különösen a szegénység körében fokozta az elégedetlenséget, hogy a fent említett okok folytán egyre általánosabb lett a tömegek éhezése, "Mindegy akár éhen, akár kolera által veszünk el" — járta a mondás a kenderesi szegénység körében. Elkeseredésre adott okot, hogy — mint lenni szokott — ezúttal sem maradtak el, akik a népre szakadt nyomorúságot kihasználva a bajt nyerészkedésre akarták kihasználni, s felemelték a búza árát. Mint azt a kenderesi református lelkész jegyezte fel, egyes helyeken az urak még a rossz, penészes "veremalj életet" is csak jó pénzért, busás haszon fejében voltak hajlandók eladni. ". . .a dohos életnek oly keserű a kenyere — mondják (ti.: a szegények-M.J.) — hogy majd a vérüket is kihányják tőle, de kénytelenek venni és enni" — adja elő feljegyzéseiben az említett kenderesi lelkész.

38 A fentiek ismeretében nem csoda, hogy a nép körében a hangulat naprólnapra romlott. Helyesen ítélte meg a helyzetet, és joggal jegyezte fel 1831. július 24-én, a nép magatartását akkoriban éles szemmel figyelő gyöngyöspatai plébános: "A parasztok rosszul beszélgetnek, nem tudni, hogy a valóságos kolera szine alatt nem lappang-e valami más öldöklő kóleraV'

3Ö Amitől a gyöngyöspatai plébános tartott, arra nemsokára sor is került. Tiszafüreden úgy felforrósodott a hangulat, hogy Váradi Mihály nemes úr "a közcsendességet és bátorságot könnyen felháborító gyanús beszédeknek" kinyomozását kérte a megyétől. A vizsgálattal Okolicsányi Gusztáv szolgabírót bízták meg, aki a kisnemes Betes József mészároslegény személyében kézre is kerítette és a megyei börtönbe záratta el az egyik bújtogatót. Betes a tanúvallomások bizonysága szerint így biztatta a népet: "amint hallom, szabad az urakat lékelnil" Betesagitációja nem lehetett teljesen hatástalan. Bizonyíték rá, hogy a földesurak Füredre és környékére a megyében állomásozó nádori lovasságtól egy szakasz kivezénylését kérték.

40 Ami Tiszafüreden még csak fenyegető hangulat és szóbeszéd volt, az Tiszaszalókon már tettekben jelentkezett. Amikor a falu jegyzője a templom előtt kihirdette, hogy a jobágyok végezzék az úrdolgát, azaz menjenek az uraság földre szántani, Balogh Mihály szalóki jobbágy a nép felé fordulva azt kiálltotta "Mind huncut, aki szántani megyl" Balogot az uraság tisztje vasra verette 113