Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 7. (Eger, 1978)

KÖZLEMÉNYEK - Voit Pál: Giovanni Adami vitatott művei Egerben • 87

Az idézett — s a barokk munkaszervezet kérdéseit nemzetközileg is elsőnek elemző — tanulmányom azonban bővebben foglalkozik e kor céhes és urasági munkaszervezetének sokrétűségével is, azaz egy-egy műalkotást több személy, különféle mesterségű és mesterségileg többrétegű eljárás, komplex módon, hozhat létre. A barokk kor céhélete differenciálja, elkülöníti, sőt szigorral védi az egyes szakmák hatás- és munkakörét. Nem óhajtom itt idézett tanulmányomat ismételni, mert az abban lefektetett megfigyelések a ,,szakmai köztudat"-ba is jórészt átmentek. Mégis emlékeztetnem kell arra, hogy az inventor — az alkotó — rajzot, tervet, vagy tervvariánsokat készített, amelyet a megrendelő approbált, ezután modell készült, de ezt már gyakran más kézműves — rendesen asztalos, esetleg szobrász — faragta, festő festette ki. Az oltárképnek vázlata, „kis formája" nyomán rendelték meg a nagyméretű oltárképet, amelynek honoráriuma gyakran csupán töredéke volt annak az összegnek, amelyet a díszesen faragott képkeretet aranyozó piktor kapott. Ebből következik, hogy a kifizetett összeg százalékos arányából nem lehet az alkotó személyére következtetni. Az épületet tervező architektus nevetséges összeget kap terveiért a kivitelező hasznához, vagy az építkezés költségeihez képest: első sorban a mérhető munkát és az anyagot fizették meg, nem a művészi invenciót. Ha Pliczner — Kovács Béla számítása szerint — a ferencesektől az önköltség 65, vagy 62%-át kapta s a mindkét műnél ott szereplő, név szerint meg nem nevezett szobrász csak egy kisebb összeget, minden bizonnyal Pliczner volt a vállalkozó, aki a deméndi kőbányát a püspökségtől bérelte, onnan a követ kitermelte, Egerbe beszállíttatta, felállíttatta, ül. a kapott rajz, terv, vagy modell alapján az architektonikus részeket kifaragta, míg a szobrász a terv (modell) és a plasztikai részek kidolgozásáért kapta a szerényebb összeget. Nem a középkor munkarendszere érvényesül már; ekkorra a céhek, a munkafolyamatok differenciálódnak, s ez közelebb áll a mai gyakorlathoz is. Köztéri szobraink agyag, vagy gipszmodell ját fogadja el ma a zsűri, az arányos felnagyítást, a kifaragást — megfelelő mérőeszközei felhasználásával — a legtöbb esetben ma is kőfaragóval faragtatja ki a művész. Pliczner József kifizetési tételei mellett szereplő „sculptor" — szobrász — tehát a nevezett művek alkotó művésze, inventora volt — Pliczner nem is lehetett az, nemcsak mert mint céhbeli kőfaragó nem vállalhatott ilyen munkát, hanem egész tevékenysége ennek ellenkezőjét bizonyítja. Bőséges adataink vannak ugyanis arról, hogy a demjéni kőbánya feles bérlőjeként számos templom és más építmény ablak- és ajtókeretköveit, lépcsőfokokat, lábazati vagy párkányköveket, padozati kőlapokat farag, ilyenre szerződik, de egyetlen nyom sincs arra, hogy művészi, plasztikai munkát kapott vagy végzett volna. (Topográfia I. k. 380. 1.) A Hagen József és Miller János kőfaragók részére Josef Ignaz Gerl által a liceum kőfaragó munkáira kiadott megbízás kiköti, hogy a keretkövek diszítményes oromrészét csak nyersen kell kifaragni. (Topográfia II. k. 449. 1.) Pliczner, aki Hagen halála után — házassága révén — a líceumi munkáknál is utódja lett, ugyanilyen megbízást kapott. Az ablakkeretek díszítményeit, a rocaille-okat, füzéreket és „babérokat" Hösz János és Halblechner Vencel egri szobrászok faragták ki. (Topográfia. I. k. 336, 342. 1. és II. k. 465. 1.) Hogyan volna elképzelhető, hogy az a Pliczner, akit e díszítmények, úgyszólván szériaszerű kifaragására sem tartottak alkalmasnak, egyszeriben önálló szoborműveket alkot: a kereszt corpusát és Mária egész alakos figuráját? Tekintsük át ezzel szemben Giovanni Adami oeuvre-jét. A luganói születésű márványos, szobrász, a püspök felsőtárkányi kőfaragója, mint a püspök88