Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 7. (Eger, 1978)

TANULMÁNYOK - Misóczki Lajos: Heves megye gazdasági és társadalmi helyzete az abszolutizmus idején (A szegényparaszti- és munkásmozgalmak kezdeti évei) • 44

marhavész, 1864-ben Egerben éhínség pusztított.

38 A megyeszékhely lapja az 1864. január 28-i számában azt írta Vécsről, hogy ,,a termés silánysága majdnem Jeruzsálem ostromlása alatti helyzetbe hozott sok családot. A napokban egy kiéhezett szegény ember azon hitben, hogy közel van már halála órája, lefeküdt, és mozdulatlanul hevert, s midőn egy, házához vetődött rokona keltegeté, így szólt: «Ne bántsatok, hadd haljak meg éhen!»"

39 Akáron az elhullott állatokat „a földbe ásták, de másnap reggel meglepetve látták, hogy a gödrök fel vannak bontva, s a hulláknak se híre, se hamva,... a szegény emberek megették". Eger éhezői sem borzadtak vissza a ,,marhadögben elhullott darabok (állatok, M. L.) húsának fölemésztésétől, noha már számosan életökkel lakoltak érte".

40 Az elégtelen táplálkozás és ruházkodás, valamint a szörnyű lakáskörülmények miatt járványok tizedelték a falvak lakóit. Recsk és Derecske községben 1864. január 1 — február 10 között 130 gyerek halt meg himlőben. (A vármegyében ekkor csak Gyöngyösön és Egerben volt gyógyszertár, orvos pedig ugyaneecben a városokban és csupán Pétervásárán és Pásztó mezővárosban lakott.) A tbc különösen a Mátra és a Felső-Tarna járás községeiben lakókat tizedelte.

41 A nyomor, a végső kétségbeesés a testileg-lelkileg megtört szegényeket az úri rendszer törvényeinek megszegéséhez kergette. Ha loptak az uraságtól, vagy kárt okoztak mint a solymosiak 1859/1860 telén, az osztály bíróság vagy a közigazgatás hatóságai azonnal megtorolták. A földesúrnak okozott kár fejében, az „erdőpusztítás, falopás és tilalomtörés" ellenértékéül 1863. május 1-én a gyöngyösi járási főszolgabíró elárvereztette a fellázadt solymosiak lefoglalt ingóságait. Ez a „polgári" eljárás csak módszerében különbözött az 1850-es évek elején szokásban volt fegyveres eljárástól, amidőn a Mátraalja központjában is a zsandárok kötelessége közé tartozott ,,az adók behajtásánáli segedelem" nyújtása.

42 Akkor is és most is örülhettek a szegények, ha börtönbüntetéssel megúszták az elkövetett „vétket". Gyöngyös város a hasonló vétkeseket rabláncra fűzte, akik aztán „a város büdös pincéiben (börtöneiben, M. L.) a rothadt levegőt magukba szíva oktalan állatokhoz hasonló bánásmódban részesültek".

43 Végső elkeseredésükben sokan az öngyilkosságot választották. Az önkény hivatali rendszere a kisparasztot vagy a nincstelent méginkább gyötörte mint más réteget. Az úrbéri megváltás perei éveken át húzódtak a bíróságokon. Kisköre 1856-ban indította meg a szatmári püspökséggel szemben az uradalmi- és jobbágybirtok tagosítását és elkülönzését célzó bírósági eljárást, amely 1860-ban fejeződött be. 1862. június 23-án az alispán a solymosiakkal szemben úgy rendelkezett, hogy a nem úrbéres szőlők után a jobbágyok a kilencedet továbbra is fizetik, s ez a kötelezettség akkor is fennáll, ha a szőlőt kivágva a földet más terménnyel vetik be.

44 Ugyanitt az érsekföldesúr és volt jobbágyai között az 1857. szeptember 7-i végzés alapján 1859. március 9-én jött létre a tagosítási egyezség, de amint utólag kiderült, az uradalmi ispán a legelőjárandóság csökkentésével fenyegetőzve erőszakolta ki a parasztság beleegyezését: a per 1862-ig tartott. 1862-ben fejeződött be az egerszalókiak elkülönzesi és tagosítási pere is. Még Gyöngyös szegény lakóit, volt jobbágyait is érte a bíróság rosszindulata, mert „a váltsági összeg kivetése sok részben hiányos, miután némely viskókra és parlag szőlőkre több vettetett ki, mit a birtok maga ér. így történt már eddig is, hogy néhányan készebbek birtokukat odahagyni, mint a váltságot kifizetni. Továbbá. . .oly birtokokra is vettetett ki váltság, melyek mindenkor szabadok valának".

45