Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 7. (Eger, 1978)
TANULMÁNYOK - Misóczki Lajos: Heves megye gazdasági és társadalmi helyzete az abszolutizmus idején (A szegényparaszti- és munkásmozgalmak kezdeti évei) • 44
kosság rétegződését tovább fokozta. Ezen összefüggésekből következett, hogy e megye parasztságának többsége is csakhamar a munkaalkalom-megélhetés kínzó kérdésével találta szemben magát. A jobbágyfelszabadítás folytán megerősödött gazdagparasztság vagy nagyparasztság egyelőre gyarapodhatott. A falvakban volt szabad munkaerő amelyet felfogadhatott földje művelésére. A nagyparasztoknál dolgozó szegény- vagy nincstelen parasztok, idénymunkások a gyakori kölcsön fejében (a pénzhiány miatt) ingyenmunkát végeztek. Ez, az ún. ledolgozási rendszer élesen világít rá a feudális kapitalista termelési mód közötti átmeneti jellegre, amely végeredményben fenntartotta az eltörölt, de így tovább élő feudális gyakorlatot. A gazdagparasztok zöme a szőlővidékeken és a Tárna menti „dohányos" községekben lakott. A nagyparasztnak az állattartás terén is nyílt lehetősége a gazdagodáshoz. Többen is a belterjes gazdálkodásra, a belterjes állattenyésztésre térhettek, mert a szükséges rét- és legelőterületek a maradványföldek felosztása folytán a kezükbe került. A középparaszti réteg egy része felemelkedett a nagyparasztok közé. .Volt pénze, ennélfogva lehetősége, hogy maradványföldhöz jusson. Atányban 1864-ben 1279, Bátorban 1858-ban 263, Deménden 1860-ban 256, Egerszalókon 1856-ban 153, Gyöngyöshalmajon 1859-ben 194, Nagyfügeden 1863-ban 731 kh föld került a volt jobbágyokból lett középparasztokhoz. 14 Lovat, szarvasmarhát tenyészthetett a középparaszt. Azonban eltértek a lehetőségei, mert még Eger város állattenyésztése is — paraszti állattenyésztése révén — nem fejlődhetett arra a szintre, hogy igaerőállatait előteremtse.Az állattenyésztés megmaradt kiegészítő gazdasági ágként. 15 A megye legjövedelmezőbb állattenyésztési ágát ebben az időben a gyapjú növekvő kereslete miatt a juhtartás adta. Űr és jobbágy együtt tartott juhot korábban is a közös legelőn. Viszont a tagosítást követően a földesúri legelőelkülönítések miatt a „volt úrbéres a juhászattal felhagyni kénytelen lévén" ez az út is járhatatlan lett. 16 A gyöngyöspatai földesurak az 1200 kh-s patai közlegelőn bérelt marhákat és juhokat legeltettek, kiszorítván onnan a helybeli gazdák állatait. Abasáron az olyan földesúr (gr. Szapáry, br. Baldácsy), akinek majorsági földje nem volt, a közös falusi legelőn több ezer juhot tartott az úrbéresek rovására. 17 A középparasztok másik, kisebbik része viszont tőke hiányában képtelen a gazdaságát a korszerű követelményeknek megfelelően fejleszteni. Eladósodik, és a szegényparasztság közé süllyed. Ezt a folyamatot is nyomon kísérhetjük. Atkáron a telkesgazdák száma 1851-ben 23-ra csökkent a korábbi 33-ról, Domoszlón 1859-ben 39-ről 20-ra, Viszneken 20-ról 14-re, Apc mezővárosban 1866-ban 69 a számuk az előző 81 helyett. 18 A kis- és szegényparaszt, hacsak nadrágszíjföldecskén is, szőlőt termelhetett Apc és Pásztó vidékén, a mátraalji és Eger környéki borvidéken, továbbá dohányt a Tárna völgyében. Az egyik, korabeli leírás is megerősíti, hogy ,,minden szőlőtulajdonos a 3—4 holdas birtoka után megél, míg ugyanilyen birtokú szántóvető csak teng, és nyomorog." 19 A kisparaszt jövedelmét a kedvezőtlen időjáráson és a különféle járványokon, természeti csapásokon túl legjobban az adók apasztották. Általánosítva az adózás könyörtelenséget, egy Heves megyei kisgazda imigyen panaszkodott az egyik országos lapban: „Az adó soha nem követeltetett olyan szigorú exekúcióval, mint ma." 20 A bérlettel küszködő kisparasztot pedig így mutatta be az Eger című hetilap 1865-ben: „Például haszonbérelt valaki 1200 — (ún. kis magyar hold, 46
