Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 7. (Eger, 1978)

KÖZLEMÉNYEK - Cs. Varga István: Németh László Sírokban és Egerben • 111

tartott. Néha a falu jó kedélyű, társaságszerető plébánosával, Vágási Domokossal, a falu Dömi bácsijával szoktak beszélgetni. A szociális kérdések iránt érzékeny fiatal Németh László Wattay Istvánt a szigorú „sugaras" tanítót a falusi népoktatás helyzetéről, a szociális körülményekről, a helyi munkalehetőségekről szokta kérdezgetni. A talaj- és éghajlati viszonyok miatt majdnem egy egész hónappal később érik a gabona a siroki határban, mint az Alföldön. Némethék augusztusban, a cséplés fő időszakában érkeztek. A kisföldű parasztok gépet bérelve 20—25-en közösen végezték a cséplést. A „gépelés" zárómozzanata, hogy tyúkhúst főztek nagyfazékban és a tisztaszobában közösen fogyasztották el. A kemény munka sovány eredményét borozgatással is megünnepelték. Némethék fél napra ki is költöztek Boricsék tisztaszobájából, hogy ne zavarják a „gépelés" befejezését, az új kenyeret ünneplőket. A visszaemlékezéseket alátámasztja Németh László írása az Ember és szerep-hen: „Azon a nyáron három hétre kivágtam magam a fogászati gyakorlatból és találomra kiröpültünk, feleségestől, gyerekestől a Mátrába. Sírokon, egy tulipánosbútorú szobában kötöttünk ki; a kislányunk egy ruháskosárban aludt, reggel amellett kezdett el tipegni, — a hegyoldalban földbe vájt barlanglakások voltak s a nyitott erdőben én Tolsztojt olvastam s a jövőmön gondolkoztam. Osvát négy kötetet küldött utánam, nyilván vissza akart húzni; egyik a Bányai Kornélé volt, arról szeretettel írtam, a másik egy fiatal „felfedezetté", akiről előre látható volt, hegy semmi sem. lesz belőle, erre aztán kiöntöttem a modor kalandoraira vonatkozó elméletem de úgy, hogy az már-már személyes támadás volt Osvát ellen. Tudtam, hogy nem közli {az illető költő öt versét hozta helyette, Bányai s egy kisebb Ady-cikk megjelentek), de elküldtem. Nagyon rosszul éreztem magam Sírokon; Tolsztoj, a barlanglakások, az erdő fölzúdítottak a nyakambavarrt kritikai pálya ellen. Megpróbáltam verseket írni, de nzm ment. Nyomorult, elzüllött embernek éreztem magam, aki aprópénzre váltja a tehetségét. Az egész Harmadik Magyarország ürügy csak, hogy sötét, irodalom elől elzárt lapokba írhassak. Hozzá a kislányom is megbetegedett, vérhast kapott a háziasszonyunk szilvájától; ott feküdt a ruháskosárban, én meg a ház alatt az erdőn, egyforma bágyadtan. Ott ért el először a reménytelenségnek az a rohama, mely azóta évről évre többször és egyre súlyosabb formában jön meg, annak a rettenetes Ady-versnek a kalapálásával a vérben, melyet anélkül, hogy idéznék, mindig ott hallok az életem mélyén: Mert semmit sem tehettek. Óh, semmit sem tehettek."

2, A siroki nyaralásnak Pocó váratlan megbetegedése vetett véget. Az orvos-apa kezdetben maga próbálja gyógyítani kislányát, látva a betegség rosszabbodását, sebtében elköszönnek és sietnek Gödöllőre Elláékhoz, hogy kórház, a fővárosi otthon közelében legyenek. Németh László életének egyik válságos mélypontját jelentette a siroki nyaralás. De az elhivatottságban megátalkodott embert a balsors is csak pillanatokig tudja elkeseríteni, igyekszik jeleket találni, amelyeket a sors nógatásainak vélhet. Erőnk és szerepünk között titkos ökonómia bujkál, talán azt nevezte Goethe démonnak. „Amikor Sírokról egy kivérzett gyerekkel s elvérzett önérzettel hazautaztam, azt hittem, a kritikaírogatás ifjúságom futó és szégyenletes kalandja volt; alig értem haza, egyszerre csapódott ki előttem minden ajtó."* Osvát a Nyugat elapadt kritikai rovatát kínálja, a Magyar Szemléhez és a Napkelethez vezérkritikusnak hívják. Kritikusi forrásnál a szerkesztők megjelentek csajkáikkal. „Olyan vízhiány jele volt ez, amelyet akár isteni jelnek is tekinthettem."

1 Ezzel egy csapásra megszűnt a névtelenség. Németh László „beérkezett", s országos hírű kritikusként küzdhet tovább a szellemi és társadalmi minőségórt. 112