Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 7. (Eger, 1978)

KÖZLEMÉNYEK - Cs. Varga István: Németh László Sírokban és Egerben • 111

Németh László Sírokban és Egerben Németh Lászlónak a főváros mellett a Mezőföld, annak is egy tipikusan dunántúli faluja, Szilasbalhás (a mostani Mezőszilas) jelentette azt az archimé­deszi pontot, ahonnét látni, megítélni lehetett a magyar valóságot. Olyan volt számára ez a választott „szülőföld", mint Móricznak Csecse, Illyésnek Ozora, Tamásinak Farkaslaka: az írói szemlélet és élményvilág fókuszát jelentette. A főváros életének, tanulmányainak legfőbb színhelye, de élettapasztalatot, valóságismeretet bőven szerzett más tájakon is. Túl az írói pályakezdésen, a kritikusi tanulóévek közepén a mezőföldi paraszti világtól gyökeresen eltérő élményben volt része. Kislányuk Pocó alig 10 hónapos. Gyenge tüdejét ózondús hegyi levegőn kell erősíteni. Környezetváltozást javasol az orvoskolléga, Gra­viczky László. így kerültek Némethék 1927 augusztusának elején Sírokba. Az alig kétezer lelkes Sirok bőven szolgált tapasztalattal a pályakezdő író számára. A falu négyszáz családjának egynegyede barlanglakásokban élt, em­bertelen körülmények között. A tizenegyezer holdas határból mindössze 3 ezer a szántó, a többi erdő, rét és megművelhetetlen sziklás és mocsaras terület. Mózes Béla gőzmalmában és néhány kisebb kőbányában csak keveseknek jut munkalehetőség. Aki csak teheti nyáron „alászáll" az Alföldre, elszegődik sum­másnak, hogy biztosítsa a családnak a megélhetést. Ebben a faluban béreltek szobát Némethék Borics G. Jánosuk házában. 3 A faluban sok Borics van. A névhasonlóság miatt a vezetéknév után írt betűvel különböztetik meg őket. A házigazda kétgyermekes földművelő, aki időnként kőművesmunkát is szívesen vállalt. A ház a korabeli kataszteri térképen a Hárskút 328. szám alatt szerepel, azonos a mai Vörös Hadsereg utca 28-as számú házzal. A népi építkezés nyomait mutató tornácos, hatoszlopos házban három szoba, egy konyha, kamra található. Hátul fészer és ól csatlakozik az épülethez. Borics G. János 1952-ben elhunyt. Fia, ifjú Borics G. János 15 éves volt Né­methék siroki tartózkodásakor. Az ő közlése nyomán tudjuk, hogy nyaranta a kapubejárat melletti tisztaszobát szokták kiadni üdülő vendégeknek. Itt lak­tak a „Doktor iirék" is. Borics G. János szerint csendes, halk szavú, szelíd ember volt a „Doktor úr". Napközben olvasgatott, estefelé pedig feleségével sétált, miközben Bo­ricsné vigyázott kislányukra. A sétaút a temető mellett vezetett és a vár tövéig 111 rí "

Next

/
Oldalképek
Tartalom