Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 5. (Eger, 1975)

TANULMÁNYOK - Sánta László: Heves megye állattenyésztésének változása 1884 és 1914 között • 51

A tenyésztésben továbbra is a tiszafüredi, hevesi és az egri járás áll az élen, bár a számszerű csökkenés e járásokban is tapasztalható. A gazdaságok közül a csökkenés legnagyob mértékben a közép- és nagygazdaságokat érintette. A Heves vármegyei Gazdasági Egyesület, mely Gyöngyös székhellyel tevékenykedett, mindent megtett az állatállomány számának növelése és minőségének javítása érdekében. így pl. 1897-ben a pétervásári, hatvani, gyöngyösi és egri járásokban — a földművelésügyi miniszter támogatásával — tartott szarvasmarha-díjazást, s összesen 600 korona díjat osztott ki. Az említett összeget részben községi apaállatok gondozóinak, részben kisgazda tenyésztőknek adták, „mely díjazás alkalmul szolgált a tenyésztő közönségnek, hogy helyesebb tény észirányt kövessen, s megismerje az egyedek tulajdonságait".

9 A javításra irányuló szándékok azonban nem mindig érték el céljukat. Ennek több oka volt. Például 1901-ben a tavaszi és nyári szárazság folytán a takarmányfélék szűk termést adtak. Ebből következett a takarmány és szalma utáni nagy kereslet és az árak nagyfokú emelkedése. Közepes volt a gabonatermés, de az ára igen alacsony volt. így sok gazda szükségleteinek fedezésére állatait és takarmányát volt kénytelen eladni. Ebből adódott, hogy az állatállományban is csökkenés állott be, és ez a következő évekre is kihatott. Valami javulás még így is érezhető volt, de ez nem a szarvasmarha-állomány számát, hanem inkább minőségét érintette. „A haladás azonban nem arányos a jogos várakozással. Ennek oka: a nép idegenkedése, hogy megfelelő apaállatot alkalmazzon (a gazdák maguk szerzik be apaállataikat, kellő szakértelem nélkül). A másik ok az, hogy az állomány táplálására a kisgazdák nem fordítanak elég gondot. A legelők fogynak és romlanak, de ennek arányában az istállón tartás nem gyakoroltatik. Sok helyen nem fordítanak gondot az elkülönítésre, így fejletlen üszők járnak a tehenekkel és a bikákkal egy csordában, de lehet találni fiatal, fejletlen bikákat tehenekkel egy csordában."

10 Az 1910-es évek elejétől újra feltűnik az a törekvés, hogy a gazdák állataiknak legelőt akarnak szerezni és néhol szereznek is. Ezt az igényt a földművelésügyi minisztérium is támogatta. 1911-ben Tiszaigar község 224 katasztrális holdat vett meg legeltetésre Hering János birtokostól. Szomorú képet tár elénk az 1901. évi alispáni jelentés: „Megyénkben — írta — a tejtermékek szakszerű értékesítése nem szerveződött meg sehol. Tej- és vaj szövetkezet létesítése a kisgazdák magatartása miatt nem sikerült, pedig ez hatalmas rugója lenne a tenyésztésnek. Nagyobb tejgazdaságot folytatnak: Szentiványi Farkas Apcon, hatvani Deutch Sándor, Buchhalter testvérek Hatvan; Winterberg Gyula Hort; Bamberger Mihály Rózsaszentmárton; Bochy György, Volf Bernát Visonta; Gosztony Béla, Malatinszky György s Fodor N. Atkár; Sehlichter Izidor Szűcsi, Hecht és Beér Nagyfüged, Beretvás Endre, Matyasovszky Miklós, Maros László Karácsond; Bíró Lajos, Sehlichter Izidor, Braun Ignác Gyöngyöshalász; Olgamajor és Kenyérvári tejgazdaság Adácson."

11 Az 1911. évi Magyarországi Gazdacímtár megemlíti a magyar fajtát tenyésztő gazdaságokat, szám szerint négyet és vegyestarka szimentáli fajtát tenyésztő gazdaságot harminchármat. „Az Országos Törzskönyvbe felvett tenyészetek: Szatmári püspökség uradalma, Pusztahídvég (magyar fajta); Szentiványi Farkas Apc (borzderes); Fáy Zoltán Ecséd; Gosztony Andor Pusztaalatka; Graefl Andor Kétútköz: Károlvi 68