Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 5. (Eger, 1975)

TANULMÁNYOK - Sánta László: Heves megye állattenyésztésének változása 1884 és 1914 között • 51

Amint látható, a juhállomány kivételével emelkedés tapasztalható a megye állatállományában. Amíg 100 km

2-re 1884-ben 1 372 szarvasmarha jutott, addig 1895-ben 1828 db. Ez az országos átlagnál 745 db-bal kevesebb. A szomszédos megyékkel öszszehasonlítva, azt láthatjuk, hogy ennél kevesebb esik 100 km

2-re Nógrád (1 507 db) és Hajdú (1 815 db) megyékben, több pedig Pest-Pilis-Solt-Kiskun (1 959 db), Jász-Nagykun-Szolnok (1 994 db) és Borsod (2 129 db) megyékben. Ha az 1000 lakos után vett állományt vizsgáljuk, megfigyelhetjük, hogy az 1884-es 240 darab helyett 1895-ben 303 db esik. Ez az országos átlagnál 82-vel kevesebb. A szomszédos megyék vonatkozó adataival összevetve, azt tapasztalhatjuk, hogy megyénk az utolsó ebben a rangsorban, ha nem is sokkal marad el a többi megyétől. A további sorrend így alakul: Nógrád 306, Hajdú 324, Pest-Pilis-Solt-Kiskun 330, Borsod és Jász-Nagykun 337 szarvasmarha esik 1000 lélekre. A rét és a legelő területe 159 062 katasztrális holdon feküdt, ami az összes terület 24,47 százalékának felelt meg. A 70 788 db szarvasmarhából közös lelőre járt 26 070 db, vagyis az összállomány 36,83 százaléka. „A közös legelők az ún. népies állattenyésztés alapját képezték. Egy időben, bizonyos mértékben még a szaktudomány által is támogatva, nagyon előtérbe nyomult az az irányzat, hogy jobb, ha a közös legelőket, melyek a rajtuk legelő állatoknak igen sok esetben táplálékot alig nyújtanak, felosztják, s a felosztás útján nyert területen mesterséges takarmányt termesztenek a birtokosok, a legeltetést pedig istállózással helyettesítik. De nagy csalódás volt az a feltevés, hogy a közlegelők felosztása állattenyésztésünknek javára szolgál. Már az a körülmény, hogy a közös legelők tekintélyes része oly területen fekszik, mely feltörve művelésre vajmi kevéssé alkalmas szántóföldet ád, megakadályozta a remények teljesülését. Az' állatoknak folyvást istállón tartása mindenesetre sokkal több fáradsággal jár, több költséget okoz, mint a legeltetés; sokan azok közül a kisbirtokosok közül, akik még jószágaikat legelőn járathatták, tartottak néhány állatot, később teljesen felhagytak az állattartással, ami a szegény ember megélhetését még nehezebbé tette. Az állattenyésztés szempontjából különös fontossággal bír az a körülmény, hogy az állatok egészségére sokkal hasznosabb a szabad levegőn való mozgás, mint a zárt, nem jól szellőzött istállókban való állás. Így az istállózás nagy mértékben csökkenti az állatok ellenállóképességét is. Mindezeket tekintetbe véve, újabban az a felfogás válik uralkodóvá, hogy a közös legelők megszüntetése igen nagy közgazdasági hátrányoknak válik kútforrásává. Ez a helyes felfogás jutott érvényre az új mezőrendőri törvényben is, s törvényünk nem hogy könnyítené a közös legelők felosztását, hanem ellenkezőleg, azok fennmaradását igyekszik biztosítani. Fontos intézkedése a törvénynek, hogy elrendeli a közlegelőknek turnusokra való osztását és megállapított rendszer szerinti legeltetését."

3 A mezőrendőri törvény üdvös hatását várja Zalár József, Heves megye alispánja is, aki jelentésében ezt írja: „...az úrbéres telkes és zsellér birtokosok gazdálkodási rendszere, a mezőrendőri életbe léptetésével, a szántóföldnek nyomásokba való beosztása, és főként a legeltetés gyakorlatának szabályozása, végre a mezőrendőri kihágásokra nézve alkalmazott rendszabályok által — bizonyos pozitív irányt nyert, melynek megfelelő üdvös következményei biztosan várhatók."

4 „Az állattenyésztés előmozdítása érdekében a megyei gazdasági egyesület sikeresen működött 1895-ben, amennyiben egyes községek részére apaállatok 58