Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 5. (Eger, 1975)
TANULMÁNYOK - Nemes Lajos: Eger város állatösszeírásai (1695—1850). • 40
Egy-egy gazda kezén viszonylag kevés számú hámos lovat találhatunk, 1— •4-et. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy-egy ember birtokában több is van. Az kirívó eset, hogy 1750-ben egy személynek 15, 1754—55-ben pedig 16 lova van. A város élelmiszerellátása szempontjából szükség volt fejőstehenek tartására is. 1695-ben 1282 tehén van az 531 adófizető kezén. Többnyire 1—6 tehenet birtokolnak. Ekkor a város adófizetőinek 41,94 százaléka rendelkezik tehenekkel. Feltételezhető, hogy a benépesülést követő időszakban a város még önellátó volt a tejtermelésben. 1700-ban 694-re csökken a tehenek száma. A Rákóczi-szabadságharc idején további csökkenés tapasztalható. 1710-ben 232 fejőstehén van a gazdák kezén. A XVIII. sz. folyamán 1710—1730 között növekvő, 1760—1770 között csökkenő, 1770—1806 között növekedő, 1806—1850 között csökkenő tendenciát mutat a tehenek száma. Feltételezhető, hogy a XVIII. és a XIX. században a város tejellátását a környék falvainak lakossága biztosította. A sertéseket, juhokat, kecskéket és szamarakat a kezdeti időszakban összeírták, majd, mivel az utánuk fizetett adó viszonylag kicsiny volt, fokozatosan elhagyták az összeírásokból. Kivételt képeznek a kecskék és szamarak, melyeket 1784—85-től 1850-ig, minden évben összeírnak. (Mivel többnyire azonos adókulcs alapján kell utánuk fizetni, többnyire nem tesznek különbséget közöttük, s ezért az egyes állatok számát nehéz meghatározni.) A legteljesebb az 1695. és 1700. évi összeírás. Az előbb már ismertetett jármos ökrök, hámos lovak és fejőstehenek mellett 1695-ben 722 tinó, 1513 juh, 1677 sertés és 50 kecske után fizettek adót. 1700-ban 336 tinó, 76 juh, 208 sertés és 16 kecske található az összeírásokban. Ez ugyanazt az erősen csökkenő tendenciát mutatja, amit az előzőekben láttunk. Szükségesnek találjuk még megvizsgálni azt, hogy milyen lehetőségekkel rendelkeztek az egri lakosok az állatok tartására, milyen legeltetési lehetőségük volt a vizsgált 155 év folyamán. 1695-ben a Fenessy-féle szerződés megkötésekor a város lakosai még megfelelő nagyságú szabad legelőterületekkel rendelkeztek. A város határában levő legelők nagy része a rendelkezésükre állott. A Rákóczi-szabadságharcot követően ez a helyzet megszűnt. Már 1713-ból van adatunk rá, hogy az eddig szabadon birtokolt legelőket kénytelenek a káptalantól bérbe venni. A század folyamán az egriek többnyire az almagyari, a tihaméri, a szalóki és a hevesi határokban béreltek legelőket (a tilalmas — tehát a káptalan saját kezében levő — réteken kívül). 15 Meg kell jegyeznünk, hogy a Fenessy-féle szerződés a földesurak (püspökség és a káptalan) részére 50 kaszás rétet biztosított, 16 tehát nem a városi határban levő összes legelőterületet. 1713-ban 30 Rf-ot, 17 1718-ban 40 Rf-ot, 18 1720-ban pedig már 50 Rf-ot 19 fizettek a város állattal rendelkező lakosai ugyanazon nagyságú legelőterületért a káptalan részére. A bérleti díj 1 évre szólt, György naptól (április 24-től) a következő év György napjáig. A legeltetési engedélyt meghatározott időnként meg kellett újíttatni. A város lakosait egyre növekvő földesúri és állami terhek is sújtották. Ezek közé tartozott a katonaság fuvarozásának, a forspontnak a kötelezettsége. 20 A lakosság köteles volt a katonákat egyik helyről a másikra szállítani. Elvben csak egyik községből a másikba, gyakorlatban azonban sokszor egész országrészeken át, heteken keresztül 21 44
