Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 5. (Eger, 1975)
TANULMÁNYOK - Nemes Lajos: Eger város állatösszeírásai (1695—1850). • 40
A város bírája és tanácsa 1718-ban arról panaszkodik a káptalannak, hogy annyi legelővel sem rendelkeznek, hogy a szolgáltatásokhoz (főleg a forsponthoz) szükséges lovak ellátását biztosítani tudnák. Azt is panaszolják, hogy a legelők hiánya miatt a tisztek és a katonák — mivel a város lakosai nem képesek lovaik részére füvet biztosítani — lovaikat az uraság rétjén (amely tiltott) és a város lakosainak szőlője alján legeltetik, s ezzel súlyos kárt okoznak a lakosságnak. A városiak még arra is hajlandók, hogy a város piaca mellett levő rétet, mely tövises és burjános, rendbehozzák és azért évi bérletet fizetnek. 22 1730 körül Bél Mátyás Heves megye leírásában azt írja Eger gazdasági életének ismertetésekor: Nincs módja (ti. Eger lakosainak) arra, hogy trágya biztosítása érdekében vagy fuvarozásra igásállatokat tartson, hiszen rétek kaszálók sincsenek. Ehelyett drágán vásárol egy vagy esetleg két tehenet, tart egy pár ökröt vagy lovat, s pénzen vesz ennivalót állatai részére. 23 A legelőhiány súlyos következményekkel járt az állatkereskedelemre is. 1760-ban az uradalmi tisztek megtiltották, hogy külső kereskedők állataikat az eddig erre a célra kijelölt területeken legeltessék. így az a veszély fenyegette az egrieket, hogy idegen helyen, ha termékeiket elviszik eladni, az ő igavonó állataikat sem fogják engedni legeltetni. 24 Az úrbérrendezés időszakában újabb veszély következik az egri állattenyésztésre. A város környéki püspöki-káptalani kézen levő falvakhoz — már ezt megelőzően is — területeket csatolnak, vagy az eddig egri lakosok kezén levő területeket szétosztják a falu lakosai között. Ez történt 1783-ban az Ostoroson levő, s Eger lakosai által használt legelővel is. Nyíltan ugyan nem osztották fel az egész területet, hanem a csordajárásra vezető utat és környékét parcellázták fel az ostorosi gazdák között kukorica- és dinnyeföldnek, s ezzel (mivel a keskeny úton a csordát kártétel nélkül lehetetlen volt a legelőre hajtani) megakadályozták a legeltetést. 25 1786. június 5-én, a városi gazdák levelükben már nyíltan a Fenessyegyezményt hibáztatják a legelők hiánya miatt, mivel ez tette lehetővé, hogy a földesurak az 1710-es években teljesen megfosszák a várost a szabad legelőktől, s csak bérlet ellenében engedjék a legeltetést. Azt is felróják, hogy 1713ban 30 Rf bérleti díjért a káptalan bőséges legelőt biztosított részükre a szalóki, hevesi és a tihaméri határban, de miután Szalók benépesedett, a város kénytelen volt magasabb bérleti díjért kisebb legelőt bérelni. Panaszkodnak az úrbérrendezésre is, mert a szalóki határban, Kocson és Tekse-Szalókon levő legelők nagy része a szalóki gazdáknak jutott. A szalókiak nem elégedtek meg a részükre juttatott legelőkkel, hanem az egriek által használt réteken is legeltettek. Kijelentik, hogy ha megfelelő legelőt nem biztosítanak, nem lesznek képesek az állami szolgáltatásoknak eleget tenni. 26 Űj püspök, majd érsek beiktatása után is újra kellett kérvényezni a legelők bérletét. Erre utal a város 1809. április 23-án keltezett levele, melyben kérik Fischer István érseket, hogy engedélyezze Eger város Rácz és Makiári kapuin járó csordáinak a szőlőskei pusztában, a baktai csutajban és felnémeten levő nyári legelőn, bizonyos fizetés mellett a legeltetést. 27 1828-ban a felnémeti, a baktai és a szőllőskei legelőért már 140 Ft-ot kellett bérleti díjként fizetni. 28 A legelők kérdését végérvényesen csak 1854-ben sikerült rendezni. Bartakovics Béla érsek, a káptalan és Eger város között 1854. december 10-én létrejött, ún. örökös egyezség szerint, a város örökös birtokába bocsátották az eddig haszonbérelt legelőket. 29 45