Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 2. (Eger, 1974)
TANULMÁNYOK - Kovács Béla: Flagelláns körmenetek az egri egyházmegyében a XVIII—XIX. században • 47
A polgári kerületben Polgáron Nagyboldogasszony vigiliáján és nagypéntek estéjén volt korábban szokásban a flagellálás, még a plébános ^elődje idejében is. Egyeken nagypéntek napján csak három öregasszony szokta magát flagellálni. Fejüket ruháikkal elfedve mezítelen hátukat korbácsolták. 53 A szokás elterjedésének felvázolása után vizsgáljuk meg, hogy ez a középkorban kialakult, majd az egyház által is tiltott és lappangó szokás milyen körülmények hatására elevenedett fel újra és élt tovább a XIX. század elején is. A flagelláns körmeneteket a XVII. században az olasz jezsuita Paolo Segneri kezdeményezte. 0 ' 1 Kétségtelen, hogy szándéka elsősorban az ellenreformári ós hittérítés, illetve a hit megtartása, megerősítése volt. Ezt az utóbbi célt szolgálták a jezsuita rendházakban sorra megalakuló Agoniae Christi társulatok is, amelyek tagjai ,,a kínszenvedés misztériumában való elmélyüléssel, a vezeklésnek a barokkra annyira jellemző extaltáltpatetikus gyakorlatával a jó halál kegyelmét akarták kiérdemelni". 5 ^ Ugyancsak ilyen szellemben nevelték iskoláikban az ifjúságot is; a Mária-kongregációk áhítatgyakorlatai az exaltáltságig fokozódtak. A nagyszombati egyetemen 1691-ben alakult Congregatio Samctae Crucis tagjai a böjti időben különféle önmegtagadásokat végezte, flagellálták magukat, 00 hasonlóképpen a győri jezsuita ifjúsági kongregáció tagjai is. 5 ' A már említett egri, a jezsuita iskolában működő Sarlós Boldogaszszony ifjúsági kongregáció áhítatgyakorlatainak csak betetőzése volt a flagellálás. A nagyböjtben sokan ciliciumot viselteik, vasláncokat hordtak a testükön, kenyéren és vízen böjtöltek, órákat töltöttek elmélkedve a hóban térdelve, a puszta földön aludtak, cipőjükben kavicsokat hordtak, tüzes parazsat fogtak a kezükbe, ágyukban hegyes fadarabokat helyeztek el. Volt olyan, aki Mária nevét zsebkésével a mellébe véste, más a nagyböjt minden napján a temetőben egy sírra kereszt alakban ráborulva féléjszakákat elmélkedett a halálról. 58 Nyilvánvaló, hogy az ilyen szellemben nevelt ifjúság felnőtt korában is hajlandó volt ezekre az exaltált gyakorlatokra. Egy-egy búcsújáráson azonban az egysorban vezeklő nemes és jobbágy csak látszólag került közel egymáshoz; a közöttük fennálló társadalmi különbséget a közösen végzett vallásgyakorlat csak elleplezte, de nem oldatta és nem is oldhatta meg. Természetes, hogy a jezsuiták az ellenreformáció kezdeti időszakában elsősorban a nemeseket igyekeztek saját szándékaiknak megnyerni, különösen ott, ahol a protestantizmus nagyobb mértékben elterjedt. A „Cuius regio eius religio" elve alapján a jobbágy hitében is követte földesurát, és követte vallási [gyakorlatában még akkor is, ha esetleg ez emberi természete elleni cselékedet volt is. A jezsuita módszert a minoriták is átvették. Kelemen Didák a nagyhatású minorita hitszónok 1730 körül kezdte el azt a ,,missio"-nak nevezett ájtatossági formát, amelynek lényege a flagellálás, a kereszt hordozása volt. Elsősorban a Felső-Tisza vidékén Károlyi Sándor birtokain térített, de Miskolcon és Gyöngyösön is tevékenykedett. Egy miskolci missióról írta Károlyinak: „Voltak Istennek hála kétezerhatszázan, tövis53
