Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 1. (Eger, 1973)
Kovács Béla: Középkori vámok és vásáros helyek Heves megyében • 15
A vásár a Forum, Theatrum vagy Pyaach utca névvel jelölt hely volt, amelyet a jelenlegi Dobó István térre és szűkebb környékére tehetünk. 17 A káptalan Álmagyar birtokán 1362-ben engedélyezte I. Lajos király a pénteki hetivásár megtartását. 18 Az egri és az almagyari vásár közelsége miatt a két földesúr érdekei ütköztek, ezért több alkalommal súlyos törvénysértésre is sor került. 1381-ben Gara Miklós nádor és Heves megye közgyűlése előtt a káptalan megbízottja panaszt emelt, hogy három évvel ezelőtt Ukur István volt egri ispán felfegyverzett egri polgárokkal megtámadta az almagyari vásárt, az árusokat, a vevőket az egri vásárra kényszerítette, és ezáltal a káptalannak kárt okozott. A gyárszámú okleveles anyagból az derül ki, hogy ezek a túlkapások évtizedeken keresztül folytatódtak. 1423-ban Zsigmond király meghagyta az egri püspöknek, hogy az almagyari hetivásár megtartását engedélyezze és az egri polgárokat tiltsa el a vásár megzavarásától. 19 1424-ben a király ismét figyelmeztette Rozgonyi Istvánt, az egri püspökség kormányzóját, illetve általa Sebestyén egri várnagyot, hogy tiltsa meg az egri polgároknak az almagyari hetivásárok megzavarását. 20 Ügy tűnik azonban, hogy az egri püspök-földesúr az almagyari vásárok megtartását továbbra is akadályozta. 1447. március 26-án Budán kelt oklevél szerint az országnagyok hozzájárultak ahhoz, hogy a káptalan Almagyaron a Zsigmond által adományozott vásártartás jogával éljen. Feltehetően ennek hatására intézkedett 1447. május 28-i oklevelében Hédervári László egri püspök úgy, hogy Fülöp egri prépostnak és a káptalannak visszaadta az almagyari vásártartás jogát. 21 Ez a határozat közös megegyezésen születhetett, mert a káptalan ugyanezen a napon kelt oklevelében kijelentette, hogy eltekint a püspök emberei által a vásártartás ellen eddig elkövetett jogtalanságok megbüntetésétől. 22 Az ellentétek azonban csak rövid időre csendesedhették el. 1484-ben az egri káptalan 16 pontban terjesztette elő panaszát a püspöknek, amelyek szerint Fülöp, a püspökség javainak kezelője megsértette a káptalan földesúri jogát, mert az almagyari vásáron árult halak után vámot szedett, illetve a saját maga által megszabott áron vette át az árúkat. 23 A panasznak nem sok eredménye volt, mert 1484. szeptember 3-án I. Mátyás király előtt két egri kanonok tiltakozott az ellen, hogy a perbehívott Fülöp püspöki provizor nem jelent meg a kitűzött tárgyaláson. 2 ' 1 GYÖNGYÖS Az Aba nemzetségbeli Csobánkák ősi birtokát I. Károly 1327-ben adományozta Szécsényi Tamás erdélyi vajdának. Az 1334-ben kiadott, majd 1335-ben megerősített királyi privilégium szerint a király Szécsényi Tamás kérésére Gyöngyös városát Buda város kiváltságjogaival ruházta íel. 2 ° Bár a kiváltságlevél nem tartalmazza tételesen a jogokat, minden bizonnyal joguk volt vásár tartására is. 1498-ban a gyöngyösi mészáros céh szabadalomlevelében a szerdai hetivásár napját említik. Mindennapos piacra is következtethetünk ebből az oklevélből. A hetivásár megtar18