Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 1. (Eger, 1973)
Lénárt Andor: Legények harca mestereik ellen a céhben való különválásért 1790-ben • 85
ségéről, tekintsék meg a pozsonyiak levelének mellékelt másolatát, vagy kérdezzék meg a kassaiakat, és meg fogják változtatni véleményüket. „ .. .ha tehát azon helyeken meg 'lehetett, itt miért nem?" Azt is emlegetik a mesterek, hogy akitől valaki a tudományát veszi, rendelésétől várja a munkáját, boldogulását, annak szubordinálva legyen, s engedelmességgel viseltessen. De ebből nem következik az, hogy ne válhatnának el a mestereiktől, és az „Atya Mester kormányzása alatt külön gyűlést ne tarthassanak, mert meg lévén az illy különös gyülekezet, az engedelmesség azért meg tartatthatik, amint hogy meg is fog általunk tartattni és tartattattni". A felsoroltak jó részét és a mellékelt bizonyítékokat az előző levelükben nem produkálhatták. Kérik a magisztrátust, hogy a mellékletekből és az „itt kitett több féleleteinkből... már bővebben informáltatván, s által is látva az egy igaz és legszükségesebb kívánságunkat; Nagy alázatosan esedezünk, hogy rövidebb úttal fel tett Czéljunkot el érhessük, Méltóztasson Űjj Sententiáját kegyesen kiadni..." Maradván a Magistrátusnak Eger die 10 a X bris 790. heg méltatlanabb szegény Szolgái Egri Kőmíves, Áts és Kőfaragó legények Közönségesen." A magisztrátus nem teljesíti a legények kérését, és hivatalos hangon megfogalmazott határozatában így utasítja el a felkínált lehetőséget a villongások megszűnésére: „Mivel már az instansok dolga ezen Magistratus által végsőképen elvégeztetvén, az appelláta is interponáltatott, és azon Sententia után is documentumokat és próbákat bevenni nem lehet: azért is ezen jelen lévő akták is vissza adatnak, az előbbeni prosessus pedig minden hozzá tartozandó próbákkal együtt a legközelebb tartandó Üri Széknek által fog küldetni. Addig is mind Mestereknek mind a Legényeknek meg parantsoltatik, hogy minden czéhbeli Gyűlések és jó szokások meg tartassanak, nem különben az inasokat felszabadítsák, mert másképen az innen eredő károknak vissza tevessére köteleztetni fognak." /s A villongás nem szelídül, a zenebona folyik tovább. A békességes időnek évekre vége a céh életében. A legények fő követelése továbbra is a szeparáció, de a többi probléma sem oldódik meg. A legények a különélés lehetséges voltára keresnek és szereznek bizonyítékot; a mesterek ellene valókat. A magisztrátus tárgyal, megerősíti határozatait, vagy módosítja, komisszáriust küld ki. A mesterek tiltakoznak, a legények fellebbeznek; úriszékhez, vármegyéhez, a „Fölséges Consiliumhoz". 1794. február 13-án kelt a perben a relatio finalis, melyet Pélyi János nótárius és a kőműves, ács és kőfaragó céhhez kirendelt komisszáriusa olvas fel az egyesült céh rendkívüli gyűlésén; — „régi nyomra tévén az kívántt tsendességet köztök ..." 47 Egy év, vagy akár egy évtized, nem nagy idő, szinte jelentéktelen egy társadalmi réteg életében. Nagy, hosszú időre eldöntő események ritkán sűrűsödnek egy rövid időben. Olyankor történik ez, amikor a lassú 99