MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1983. július 5. - 1983. december 20.
45. doboz 1983. 07. 05. – 1983. 12. 20. - 696. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1983. július 19. - Oldalszámok - 696. őe. 8. o.
- 8 *• területüktől elvonatkoztatott dolgot kell tárgyalni. A Központi Bizottság áprilisi ülésével kapcsolatos taggyűléseket emiitette: a feldolgozás során találkoztunk hallatlanul rossz taggyűlésekkel, ahol ugy éreztéfa, ismertetni kell, ami a KB ülésen elhangzott. És tudnánk mindnyájan jó példát is mondani, ahol ezt a témát tárgyalták, de olyan szemszögből, hogy mi az, ami a mi asztalunk, amit nekünk kell ebben a kérdésben tenni. Ebből az alapállásból vizsgálva az előirást, akkor szerinte az nem sok. Ehhez kapcsolódik a másik gondolat, az általánosság. Szép szavakat, nagy általánosságokat mondanak, amivel nem megyünk semmire, csak szaporitjuk az értekezleteket, vagy azok hosszúságát. Ugy véli, az alkalmasságon belül két olyan pártbizottság van, ahol az általánosnál több a gond, több problémával küszködnek. Egyik a tarnamente mg-i tsz pártbizottsága, ahol azzal a ténynyel, hogy ipari üzemekhez hasonló pártbizottsággal rendelkeznek, önmagában a káderhelyzet nem változott. Hosszú évek kellenek ahhoz, hogy a pártbizottság behozza a helyzetéből adódó hátrányt. Nincs felsőfokú végzettségű ember a pártbizottság területén, ez nyilvánvaló érződik a munkában. Ezekkel együtt egészében megoldják feladatukat. A titkár is, bár vele is vannak olyan gondok, hogy sokszor nem tud kellően eligazodni a kérdések bonyolultságában, más esetben túlságosan nagyvonalú, olyan kérdésekbe is belemegy, ami miatt különböző oldalról támadás és jogos kritika éri. A másik ilyen pártbizottság az állami épitőipari vállalat pártbizottsága, amely a vállalat gondjaiból, problémáiból adódóan küszködik a saját munkájában. Az előterjesztést reálisnak tartja, a hozzászólásokban elhangzottakkal egyetért, javasolja a jelentés elfogadását. Schmidt Rezső elvtárs az elmondottakkal egyetért. Ugy érzi, hogy az anyagot védeni nem kell, a^lényeget megfogja. Ilyen jelentés esetén óhatatlan, hogy általános dolog bele ne kerüljön, hisz az egyik dolog az egyikre, másik a másikra jellemző. Igaz a kritika, hogy egy-egy terület konkrétsága felmerülhet. Ugyanezt viseli magán a feladati rész, miután ugy kellett fogalmazni, figyelembe véve a pártbizottságok különbözőségét. Ezért tulajdonképpen az Ambrus elvtárs által jelzett megbeszélésen lehet az alapvizsgálatok tapasztalatait kicserélni, másrészt az első titkárokkal az itt elhangzottakat megismertetni, hogy a saját területükön dolgozó üzemi pártbizottságok tevékenységét konkrétan értékelve vizsgálják meg az adott pártbizottság alapszervezeteket irányitó munkáját. . A zsúfoltságnak olyan oka is van, hogy a pártbizottságok szeretnének minél több információt kapni a munkához. Amikor ezt megkapják, akkor azt mondják, hogy sok. Emellett a járási jogú pártbizottságok, amikor alaposabban értékelik a területen folyó politikai munkát, több tapasztalatot igyekeznek szerezni. Ez is jelenthet zsúfoltságot.