MSZMP Heves Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (22.3) 1983. július 5. - 1983. december 20.

45. doboz 1983. 07. 05. – 1983. 12. 20. - 696. őrzési egység: Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve 1983. július 19. - Oldalszámok - 696. őe. 7. o.

I - 7 ­A feladati rész elején megfogalmazásra került, hogy szükséges az üzemi pártbizottságok még aktivabb részvétele a munkahelyi feladatok kialakításában. Nem tudja, hogy szükséges-e a még ak­tivabb részvétel. A felsőbb szervek állandóan azt mondják, ne foglalkozzanak annyit gazdaságpolitikai kérdésekkel, vannak más kérdések is. Kell-e akkor ez a megfogalmazás. Virág Károly elvtárs hozzászólásában Gyurkó elvtárs felvetései­hez kivánt kapcsolódni, azzal, hogy az üzemi pártbizottságok jelentősége, szerepe lényegesen nagyobb annál, mint amennyi párttagot irányitanak. Egyetért azzal a gondolattal, hogy a megye egész életében minden vonatkozásban meghatározók az üzemi pártbizottságok, a politikai életben is bázist jelentenek. Hozzátartozik ehhez az is, hogy a káderkérdések megoldásában is bázist jelentenek az üzemi pártbizottságok. Munkájukat illetően gyorsan reagálnak a különböző kérdésekre, megfelelő igényt támasztanak önmagukkal szemben és az irányitó pártszervek felé is, igénylik a gyors információt. Szerinte az üzemi pártbizottságok és a hozzájuk tartozó alap­szervezetek - az üzemi pártbizottság irányitó munkája következ­tében - termelés-centrikusak, ugy van, ahogy ez elhangzott. Az utóbbi időben hallatlanul növekedett a közgazdasági gondolkodás az üzemi pártbizottságoknál és a hozzájuk tartozó alapszervezetek­nél. De hozzátehetjük, hogy a nemzetközi kérdésekre is a lehető leggyorsabban reagálnak, megfelelően informálják a felsőbb párt­szerveket a párttagság ezzel kapcsolatos véleményéről. Elhangzott a munkaprogramok, a szervezeti élettel kapcsolatban, hogy "többségében alkalmasak", Skultéti elvtárs tette fel a kérdést. Virág elvtárs szerint az üzemi pártbizottságok mindegyike alkalmas arra, hogy irányitsa a hozzátartozó pártszervezeteket, megfelelő hozzáértéssel, igényességgel irányitják a területükön a munkát. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincs a munká­jukban negativ jelenség. Az emiitett alkalmasság keretein belül van színvonalbeli különbség, mely adódik az ott lévő káderek felkészültségéből, a területen lévő problémákból, gondokból. Két kérdéshez kapcsolódott. Egyik az ülések zsúfoltsága, az elő­irások. Kétségtelen, hogy sok a tanácskozás, mindennel próbál­kozunk, ennek ellenére nem csökken lényegesen a számuk, és vannak bizonyos időszakok, amikor növekszik számuk. Ebben vannak felsőbb előirások, de sok esetben a helyi rálicitálással is növelik a tanácskozások számát, Erősiteni kell az üzemi párt­bizottságokat abban, hogy következetesebb, határozottabbak legye­nek az értekezletek, tanácskozások számának csökkentését ille­tően. Valamiféle védekező reakcióként hangzik az, hogy sok az előirás. Az anyagban is ezért szerepel. Ahol megfordulunk, mindenütt ezt halljuk. Virág elvtárs véleménye más. Skultéti elvtárs vélemé­nyével ért egyet. Ugy gondolja, hogy szemléletbeli probléma van és azon kell változtatni. Az előirás alatt azt értik az üzemi pártbizottságok és méginkább az alapszervezetek, hogy a saját rHsves megV ei 1 1 iwétáL J

Next

/
Oldalképek
Tartalom