MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1987. március 5. - 1987. december 11.
13. doboz 1987. 03. 05. – 1987. 12. 11. - 180. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1987. március 5. - Oldalszámok - 180. őe. 46. o.
- 46 Itt elsősorban dr. Nagy Andorné elvtársnő által említettekre gondol. Az egészségnevelés hangsúlyozására. Úgy véli - ahogyan arra az anyagokban is utaltak -, hogy az egészségnevelést nem új intézmények létrehozásával kell hatékonyabbá tenni. Az nem baj, ha az eddig kizárólag a KÖJÁL keretében működő egészségnevelési centrum nagyobb hatáskört kap, de fontosabb a meglévő intézmények e célból is tartalmasabb funkcionálása. Tegyenek többet ezért a közoktatásban, a közművelődési intézményekben, tegyen többet a TIT, a Vöröskereszt, a Hazafias Népfront, a KISZ saját fórumain, sajátos módszereivel. Beszélt arról, hogy tudomása van arról, hogy Budapesten megnyitottak egy "Szlves"-házat, ahol foglalkoznak a szív- és érrendszeri betegekkel, foglalkozásokat tartanak számukra. Ez jó! De az már nem, hogy a közelben lévő közművelődési intézmény egész éves programjában nem szerepel egészségnevelési, az egészséges életmóddal foglalkozó program. Aláhúzta, tehát nem új intézményrendszer kell elsősorban, hanem határozottabb, célratörőbb, összehangoltabb munka a meglévő intézményekben . Elmondta: hangsúlyozni kell jobban, amit Gyetvai elvtárs felvetett - az egészségügy irányítása színvonalának javítását, az intézményi demokratizmus növelését. A javaslatok másik csoportját - mint például a kijózanítóhelyek létesítése, gyógytestnevelés kiszélesítése, az üzemorvosi hálózat továbbfejlesztése rehabilitáció, megyék közötti együttműködés - a hosszú távú egészségvédő program kialakítása során kell érvényesíteni. Idetartozónak érzi a megyei sajátosságok érvényesítésére vonatkozó javaslatokat, amelyeket Csehák elvtársnő említett. Elmondta: a javaslatok között volt olyan, amelyeket továbbítunk a városi pártbizottságok és tanácsok felé. Ide tartozik az a felvetés, amely a hatvani középiskola egészségügyi célra való átadására vonatkozik. Jó lenne, ha ebben a szakigazgatási szervek helyben meg tudnának egyezni. r unuB* meovei 1