MSZMP Heves Megyei Pártbizottságának ülései (22.2.) 1987. március 5. - 1987. december 11.

13. doboz 1987. 03. 05. – 1987. 12. 11. - 180. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1987. március 5. - Oldalszámok - 180. őe. 47. o.

- 47 ­Kitért arra, hogy ketten is felvetették, jó lenne, ha a pártbi­zottság határozata több helyre eljuthatna, ne kezeljük szigorú­an bizalmasan. Addig kezeltük így - mondotta -, mig a jelenlé­vők megvitatták, s a pártbizottság határozattá emeli. Ez össze­függ a jelenleg érvényben lévő iratkezelési ügyrenddel. Megjegyezte: a Népújság a holnapi számában részletesen közli az itt szereplő anyagokat, a lap több mint negyvenezer példányban jelenik meg, s a záradékot javaslom módosítani még azzal, hogy egészségügyi intézményeink is kapják meg. Befejezésül a pártbizottság tagjaitól azt kérte, hogy munkáju­kat ne tekintsék befejezettnek azzal, hogy elfogadják az elő­terjesztést, határozatot hoznak a további tennivalókra. Tegyenek a megvalósításáért személyes példamutatásukkal, minden­napi munkájukkal. Barta elvtárs hangsúlyozta, a pártbizottság feladata, hogy hatá­rozatot hozzon: Javasolta a megyei pártbizottságnak, hogy a végrehajtó bizottság jelentését, feladatokra vonatkozó javaslatát - tartalmi és szerve­zeti feladatokat - együtt a Kiss elvtárs előadói beszédében és zárszavában elhangzott kiegészítésekkel és módosításokkal emelje határozattá, s fogadja el Kiss elvtárs szóbeli kiegészítőjét és zárszavát. Megállapította, hogy a pártbizottság a javaslatnak megfelelően egyhangú döntést hozott és határozattá emelte az előterjesztést. Végül megköszönte a napirendhez meghívott elvtársak munkáját. Heves megyei I Levétlár |

Next

/
Oldalképek
Tartalom