MSZMP Eger Városi Bizottsága Pártbizottsági ülései (XXXV-29-2) 1960. szeptember. 19.
26. ő. e. (1. doboz) • Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve • 1960. IX. 19. - Napirend: - 1. Jelentés a felszabadulási munkaverseny és a szocialista brigádmozgalom helyzetéről. - 2. Jelentés a termelőszövetkezetek politikai és gazdasági megszilárdításáról a Központi Bizottság 1960. április 12-ei határozata alapján. - 3. Szolnoki János helyett Cseh Ferencet javasolják pártbizottsági, és Kozák Józsefet végrehajtó bizottsági tagnak.
Mind kot tsz-ünknél komolyan érezhető a gazdasási munka szervezésének javulása, ellenére is, hogy-a pártszervezet nem dolgozott, ill. nem volt- pártszervezet. A tsz. tagság politikai kérdésekben tájékozatlan, nem Ismerik megfelelően a párt és kormány határozatokat, a legfontosabb tsz.-el kapcsolatos rendelkezéseket. Jónéhány esetben előfordul mind két tsz-ben még. a viszálykodás ás nézeteltérés • is. A pártszervezet hiánya miatt és itt a Városi Párt VB. felelőssége is felvetődik nem volt a tsz-ekben a mult években pártoktatás, még csak pártnap sem szervezve. Ugyan igy a szalmái oktatás is el volt hanyagolva. A feladat most az, hogy még a tél beállta előtt a pórtszervezetekkel és a tsz. vezetőségével közösen beszéljük meg a téli politikai és szakmai oktatás programmját és ennek megvalósításához megfelelő segitséget kell nyújtani. A Politikai Bizottság április 12-i határozatának meajvalósitását •akadályozta az, hogy nem voltak a tsz-ekben megfelelő pártszervezctóink, s a nagy nyári munkák is túlságosan lekötötték a tsz. tagságot. A Városi VB. segitsége főleg arra korlátozódott, ho a Balázs Ignác tsz-ben segítsünk létrehozni az alapszervezetet\ s mind kát tsz-t megerősítettük szakmailag képzett káderekkel. A munkacsúcsok idején szervező munkát végeztünk a különböző üzemek bevonásával a folyó mezőgazdasági munkák végzésére. A termelőszövetkezet vezetőségével," tagságával a kapcsolatunk jónak mondható, közgyűléseiken, különböző rendezvényeiken legtöbb esetben részt veszünk, problémáinkat, nehézségeiket rendszeresen megbeszéljük,-és a lehetőség szerint segitséget nyújtunk azok megoldásához. Mind kát tsz. gazdasági és pártvezetőségével a mezőgazdasági szervek vezetőivel /Városi Tanács Mg. oszt. és a földszöv ' vezetőjevei/ nagyvonalakban megbeszéltük a PB. határozatát, ái termelőszövetkezetek tagságával a következő kát-hátom héten belül a határozatot szintén megbeszéljük. A Városi Tanács Mezőgazdasági osztálya tsz. tagsággal a fente sabb tsz-ekkel kapcsolatos rendelkezéseket rendszerint megbeszéli, ill. tájékoztatja erről a tsz. vezetőségét, más esetekbon az egész tagságot. A pártonkívüli aktívák létrehozása a tsz-ekben még nem történt meg. Először a pártszervezetek kialakítását kellett, ill. kell rendezni. Különben is nehéz mind két tsz-ben a pártonkívüli aktivál?: ki alakit ás a, a tsz. tagság alacsony száma miatt. A tsz. tagok, egy része öreg, másik része politikailag nagyon képzettlen, passzív. Ennek ellenére van lehetőság mind kát tszben egy kisebb számú aktivá kialakítására, a feltétele, hogy a pártszervezetek működjenek dolgozzanak. KISZ szervezetet egyik tsz-ben-sem tudunk kialakítani, mivel nincsenek ilyen korú fiatalok. Hiányosságként kell elmondani mind kát termelőszövetkezetünlcnál - s ennek megváltoztatása szintén sürgős feladat - hogy a különböző bizottságok, mint az ellenőrző bizottság, szociális bizottság munkája gyenge. Pedig az ellenőrző bizottság és a szociális bizottságba beválasztott termelőszövetkezeti tagok foglalkoztatása