MSZMP Eger Városi Bizottsága Pártbizottsági ülései (XXXV-29-2) 1960. szeptember. 19.
26. ő. e. (1. doboz) • Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve • 1960. IX. 19. - Napirend: - 1. Jelentés a felszabadulási munkaverseny és a szocialista brigádmozgalom helyzetéről. - 2. Jelentés a termelőszövetkezetek politikai és gazdasági megszilárdításáról a Központi Bizottság 1960. április 12-ei határozata alapján. - 3. Szolnoki János helyett Cseh Ferencet javasolják pártbizottsági, és Kozák Józsefet végrehajtó bizottsági tagnak.
• 7 4^ nagyon jelentős, fontos, a*termelőszövetkezetek vezetőségének konoly segitséget nyújthat. IV. Termelőszöyet_kj3 T zeteink gazdaségi hely zete. Termelőszövetkezeteink gazdálkodásáéra a nult évbon az volt a jellemző, hogy nem gazdálkodtak megfelelően,; Sok'hiba volt a vezetéssel, munkaszervezéssel, a tagok fegye Inévei. Á tagok többsége nem tartotta magáénak a szövetkezetet, csak munkahelynek tekintették azt; Voltak olyan törekvések is, hogy osszanak szét minden terményt. Állattenyésztés elleni hangulat volt. A tagok nem becsülték meg egymás munkáját megfelelően. Egyes üzemágakat,;. • vagy azokba, dolgozókat - főleg a szőlőben dolgozók - lebecsülték, nem értékelték megfelelően. Mind két tsz-re jellemző volt, hogy nem használták ki a helyi lehetőségeket sem és a kormány által nyújtott lehetőségeket sem megfelelően. Ezek ellenére is a Nagy József tsz, a megye termelőszövetkezetei közül a részesedést illetően a legjobbak közé tartozott. A Balázs Ignác termelőszövetkezet gyenge eredményt ért el, sok egyéb összetevők miatt. Mind két termelőszövetkezetünk a mult év z.árszámadása során a jövedelmének megfelelő tartalékolást elvégezte. Az állam felé az esedékes tartozásokat rendezte. Ez év elején az 196o. évre szóló éves termelési tervüket elkészítették, a'tervek készítéséhez a szükséges szagai segitséget megkapták. A tervekben-általában a lehetőségeket figyelembevévé reális szánok kerültek. /Lehetőségeknél elsősorban a munkaerő helyzetre gondolunk/ A korábbi évekhez viszonyítva ez évben a tervek megvalósításához a termelőszövetkezet tagsága jobban állt hozzá. A munkák elvégzése jobban haladt. A munkacsúcsok idején • irényclték a tsz-ek, hogy külső erővel segitsünk be, ez meg is történt. A 'Nagy József termelőszövetkezetnek 131 kh. közös területe van, melyből szántó 73 kh, szőlő 3ó khV gyümölcs 2 kh és 26 kh. rét és legelő.'A területet 29 tag műveli. A Balázs Ignác tsz. összterülete 111 kh. ebből szántó 79 kh. szőlő 18 kh. gyümölcsös 7 kh. rét ás legelő 7 kh. A területet 23 tag műveli. Mind két tsz-nél a terület művelésénél nagy probléma ; hogy nem összefüggő, hanem szétszűrt, és még az is komoly nehézséget jelent, hegy a tagok egy része már nem teljes munkabíró, /öreg,beteg./ A te rmel ősz öy étk ez etek vetés terül ete; é s átlagt e rmé s e 1 9 6 o -1? an; Balázs Ignác tsz; Nagy József tsz. kat.holdban. őszi buza 18 18 őszi árpa 6 6 tavaszi árpa lo 5 zab 1 3 kukorica 16 17 burgonya 3' k cukorrépa 2.5 3 takarmányrépa 2 1 ./.