Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)
Nagy László: Hajdúsors "Az magyar romlásnak századában"
68 Nagy László: Hajdúsors „Az magyar romlásnak századában” A hajdúkatonák fegyelmi helyzetéről és a termelő lakossághoz fűződő kapcsolatáról meglehetősen eltérő vélemények olvashatók úgy a 17. századi forrásokban, mint a későbbi történeti és hadtörténeti irodalomban. Vannak, akik fékezhetetlen, kegyetlen, „török módin fertelmeskedő” rablók gyülekezetének ábrázolják őket, míg mások honvédő, szabadságharcos eszméktől fűtött közösségnek, akik között elvétve fordultak elő még amolyan „bocsánatos bűnöknek” minősülő „csintalankodások” is. Az igazság itt is - mint általában mindenütt - valahol a középúton található. A privilegizáltaknál a meghatározott városi közösséghez, vagy állandó patrónushoz való tartozás miatt könnyebb volt a fegyelmezés s kevesebb a kilengés mint az „uratlan”, ellenőrizhetetlenebb és emiatt gátlástalanabb szabadhajdúságnál. E korszak katonaságának fegyelmi helyzete Európa-szerte általában is sok súlyos kívánni valót hagyott maga után. Sűrűn előfordultak akár a legkirívóbb kegyetlenkedések is a fogságba esettekkel, vagy a védtelen polgári lakosokkal szemben. Ennek fő oka legtöbbször a fizetet- lenségben keresendő, ami maga után vonta a fegyelmezési eszközök és lehetőségek leszűkülését. A megtorlások sorozatos elmaradása a drákói szigorúságú katonai büntetőtörvények ellenére utat engedett a hatalmaskodási vágynak, sőt egyeseknél egyenesen szadista hajlamok felszínre kerülésének és azok kiélésének. Mindez vonatkoztatható a hajdúságra is, de bajos lenne megalapozottan azt állítani, hogy fegyelmezetlenebb, kegyetlenebb lett volna bármely más rosszul vagy sehogyan sem fizetett katonaságnál.22 Bonyolult és ellentmondásokban bővelkedő volt a hajdúk érzelmi kötődése a 17. században a hol szövetségesként, hol ellenségként szereplő királyi szolgálatban végig megmaradó nyugat-európai vagy magyar, illetve a szintén hol ellenség, hol fegyvertárs török katonasághoz. A 16. században többségük állhatatosan kitartott a törökellenes harcokat irányító, anyagi bázissal ellátó Habsburgházi királyaink hűségén, és a „pogányokat” - sőt még a Portának meghajló erdélyieket is „hajas törökökként” - keményen gyűlölő katonákként tartották szá22 L. erről F.Raumer: Geschichte Europa’s seit dem Ende des 15. Jahrhunderts. Leipzig, 1832-1865. B.III. S.600. vagy E.Priester: Kurze Geschichte Österreichs. Wien, 1946. B.I. S. 189. N.Machiavelli írja a zsoldosokról: „Ahány becstelen, kicsapongó, istentelen munkakerülő, az atyai kéz alól kikerülő bűnöző hamiskártyás és gyermekkorától fogva minden bűnnel megismerkedett ember van a másik országban, az mind hozzád jön szolgálni.” /A fejedelem. Bp.,1964. 60-66.o./
