Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)
Vladan Gavrilović: A Tiszai Koronakerület
352 Vladan Gavrilovic: A Tiszai Koronakerület A kerület adminisztratív berendezését a privilégium több pontja szabályozta. Rendelkeztek a községi elöljárók és az esküdtek szabad megválasztásáról, továbbá önálló 12 tagú bíróság felállításáról, melynek tagjait a kerület községei választották; a privilégium meghatározta a kerület külön kamarai-uradalini igazgatását, létrehozta a vegyes kerületi-uradalmi bíróságot, melyet a kerületi bíróság és a megyei bíróság tagjai alkottak. Az oklevél előírta, hogy a lakosok kötelesek az uradalomnak átadni minden gabonaféle 1/8-át, ugyanakkor előirts mentességüket bármilyen további járadék és robot alól, és kimondta az italkimérés szabadságát, egész évben. Ki kell emelni a privilégium 17. és 18. paragrafusát. Az előbbi a kerület lakossága számára megerősíti a szerb egyházi privilégiumok érvényességét, míg az utóbbi Becsét, Zentát és Kanizsát kamarai városok rangjára emeli, heti piac és évi vásárok rendezésének a jogával. "A mezővárosok közül a kamarai mezővárosok rendelkeztek a legnagyobb fokú szabadalmakkal. A kamarai mezővárosokon kívül léteztek egyházi illetve püspöki mezővárosok, valamint a helyi világi földesurak mezővárosai - a több szabadsággal rendelkezők önállóan választhatták meg elöljáróikat és bizonyos szabályrendeleteket is alkothattak"... A kontribúció összegét az 1751-es összeírásnak megfelelően évi 20.000 forintban rögzítették, ami a kerület fennállása alatt nem változott jelentősebb mértékben. Legnagyobb adó Zentát (2457 ft), Becsét (1970 ft), Ostrovót (1868 ft) és Szenttamást (1848) terhelte. Az említett 20.000 forint a katonai és uradalmi szervek között oszlott meg, avval, hogy a nagyobb része a hadsereget illette meg. Az oklevelek szerint a kerület földjének egyedüli tulajdonosa az uralkodó volt kinek érdekeit közvetlenül a Magyar királyikamara érvényesítette. A parasztok a földet csak használatra (művelésre) kapták. A földterületek rendezésének alkalmával (1764, 1784, 1796, 1796, 1814, 1829) a Kamara számára nagy nehézségeket okozott a katonai határőrvidék fennállásának idejéből örökölt földhasználati mód. Arról van ugyanis szó, hogy a határőrök közt nem osztottak szét meghatározott nagyságú földterületet, hanem mindenki akkora területet foglalt amekkorára szüksége volt. Az említett földfoglalásos rendszerből és hagyományos kétnyomásos gazdálkodásból származott a Kamara legtöbb gondja a Kerület egész fennállása alatt. Az emutettek következménye a rendelkezésre álló földek alacsony kihasználási foka volt. Ezt
