Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)
Takács Péter: A Hajdúk címerei
138 Takács Péter: A Hajdúk címerei ha Bocskai meg is nemesítette őket, és az utókor hősöket csinált is belőlük. Róluk töprengve érdemes odafigyelnünk Ferdinand Braudel szavaira: ,A hatalom ellen fellépő banditizmus oda fészkeli be magát, ahol az államok ellenőrzése gyenge. A hegyekbe, ahol a katonaság nehezen vethető be, és az állam nem tudja érvényesíteni akaratát. Gyakran a határvidékeken rendezkedik be: a dalmát hegyekben, Velence és a török területek között, a kiterjedt magyarországi végeken, amelyek a rablók fő fészkei közé tartoztak a XVI. században.” Találó jellemzés. Legfeljebb annyival egészíthetjük ki Braudel jellemzését, hogy „a kiterjedt magyarországi végeken” időben megtoldjuk a 16. századot két-három évtizeddel, s a hajdúk szervezett és irreguláris katonai és rabló tevékenységét a 17. század húszas-harmincas évtizedéig datáljuk. Ez a féllegális katonai lét azonban arra késztet bennünket, hogy szembenézzünk azokkal a külső, formai jegyekkel, kellékekkel, amelyek részben praktikus, részben presztizs okokból sem mellőzhetők a korabeli harcászatban és hadi szervezetekben. Ilyenek a zászlók, címerek, dobok, buzogányok, katonai zeneszerszámok, jeladásra, vezénylésre, toborzásra, az ütközetek irányítására alkalmas eszközök. Sajnos a történeti kutatás máig elhanyagolta ezek felderítését. Abban biztosak lehetünk, hogy a síp, dob, hegedű, trombita, lant, egyéb hangszer nem hiányzott a hajdúk katonai eszköztárából. Jeles hajdútáncokról is mesélnek a hagyományok, és zászlóik is lengedeztek a kapitányok toborozta, összefogta katonai egységek fölött. A presztizs és vetélkedés is azt diktálta, hogy rang szerint, tizedestől, hadnagyon át a századosig, kapitányig, főkapitányig minden rendű és rangú katonai vezetőnek, tisztségviselőnek meglegyen az alája tartozók irányítására, jelekkel, jelzésekkel való vezénylésére az eszköztára. Zászló, buzogány, díszkard, rangjelző jelvény, kalpagdísz stb. Ezek az eszközök a hadbanállás idején nélkülözhetetlenek voltak. A végváriak között vitézkedő hajdúk a várak jelképrendszerét és vezénylő eszköztárát használták és sajátították el. A szabadhajdúk pedig a kapitányaik választotta jelképekkel, szimbólumokkal éltek, utánozva a végvárak és a korabeli zsoldosok, toborzott katonai elemek jelkép- és szimbólumrendszerét. Egy-egy fejedelmi, királyi hívó szóra felütötték táborukat, megszólaltatták a sípokat, dobokat, szerte küldték nyargoloncaikat, hírvivőiket, s napokon belül összeállt a szerződött vagy kívánt sereg, tarka összevisszaságban, ütött-kopott ruhákban,
