Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)
Nyakas Miklós: A hajdúvárosok és az országgyűlési képviseleti jog
Vármegyék és szabad kerületek 107 Csongrád megye két-két küldötte, de az ellenzék a tiszai két. kerület ülésén törpe minoritásban maradt. A jászok és a kunok igénye itt ugyancsak támogatásra talált, ahogyan Nánási Oláh Mihály ék nem csekély elfogultsággal jelentették, „végre a mi köpenyegünk alatt ezek is el mentek”. Rosszabbodtak a kilátások a Poroszországgal való békekötés után, illetve akkor, amikor a vallás ügye napirendre került. A dunántúli két kerület és a klérus ugyanis elsősorban azért ellenezte a hajdúvárosok képviseleti jogát, mert attól tartott, hogy általuk a protestánsok erősödnek. E két kerület a klérussal egyetértésben deputációt rendelt ki a hajdúvárosi igények elbírálására, azon okból - írták haza a küldöttek - „hogy jelen létünkben rázza meg Privilégiumainkat”. Kétségbevonták annak a regálisnak az értékét, amellyel a hajdúvárosokat Bethlen Gábor a besztercebányai országgyűlésre meghívta, mondván hogy az törvénytelen országgyűlés volt, s jobb ha ezzel elő sem hozakodnak. A vádak ellen Nánási Oláh Mihály és Jablonczay Petes János kénytelen volt új memorandumot szerkeszteni, amelyben a hajdúvárosokra kivetett adó eredetét igyekeztek tisztázni, illetve azt bizonyítani, hogy a hajdúvárosok nemesi jussa ettől függetlenül csorbítatlanul fennáll. Sőt, egy harmadik munkát is készítettek, amelyben azt bizonygatták, hogy „minden igaz Hajdú Nemes Személy és Nemesi Jószágot bír”. A gáncsoskodások ellenére a hajdúvárosok bekerültek a királyi hitlevél tervezetbe, mégpedig úgy, hogy országgyűlési képviseleti joguk és szabad szólásuk legyen, illetve úgy, hogy a hajdúvárosi privilégiumokról külön törvény hozassék. II. Lipót viszont ezt a hitlevelet visszautasította, s nem volt hajlandó mást elfogadni, csak III. Károlyét vagy Mária Teréziáét. A rendek, de a hajdúvárosiak is a III. Károlyét látták volna szívesebben, mivel az megerősíti I. Lipót hitlevelét, ebben viszont a hajdúvárosok név szerint benne voltak. Itt tartottak a dolgok, amikor a Kamara támadást indított a hajdúvárosi törekvések ellen, amelyhez az 1715. évi 95. törvénycikket használta lel. E törvénycikk Polgár és Szentmargita hajdújogának elvesztéséről, illetve az egri káptalan földesúri jogának helyreállításáról intézkedik, és arról, hogy a hajdúvárosok felett Szabolcs vármegye jurisdictioja (bíráskodási joga) helyreállítandó. A kamara a jogigényét tulajdonképpen a törvénycikk harmadik paragrafusának utolsó mondatára alapozta, amely úgy szól, hogy „a királyi fiscus jogának s a bi-
