Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Korompai Gáborné: A szabadságharc emléke a XIX. századi debreceni hírlapokban
325 A 80. évébe jutó Kossuth Lajost Debrecen városa is felköszöntötte. A jókívánságokat Kossuth levélben köszönte meg. Ezt a levelet a Debreczeni Ellenőr 1883. július 12-én közölte: „Engem Debrecenhez kiolthatatlan emlékek köteléke csatol” - írta; Debrecen „ménhelye volt mindennek, ami a magyar nemzet akaratát képviselte a nagy küzdelmek vészes napjaiban ... vajon a debreceni polgár, a tiszta magyarság ez egyik ős mintaképe, a virágzó tanodák serdülő ifjúsága, ha elballag ama főegyház előtt, jutnak-e emlékezetébe a nagy napok, becsesek-e még előtte az emlékezet hagyományai, van-e még kebelében lelkesedés azon elvekért, melyekért annyian elvéreztek? Ne adja az Isten, hogy e kérdésre nemet hallhassak feleletül Tudott-e arról Kossudi, hogy Huszár Adolf Petőfi szobrának eredeti gipszmintáját 1883 március 15-re a Református Kollégium díszlépcsőházában állították fel? Eljutott- e hozzá a hír, hogy áldozatkész polgárok, egykori honvédek a város támogatásával a hősök addig jeltelen sírkertjében emlékművet állítottak 1885-ben? A honvéd emlékmű ügye már régén foglalkoztatta a polgárságot, a szervezőmunka 1884/85 fordulójára elérhető közelségbe hozta a megvalósítást. Az előkészületekről mindkét nagy politikai lap rendszeresen beszámolt. A Debreczen 1885. január 19-i számában Teleki Sándor, K. Tóth Mihály és Csutak Kálmán részvételével zajló megbeszélésen elfogadott felirat teljes szövegét közölték, megemlékezve Boros Sándor áldozatkészségéről mind az anyagiakat, mind az egyéb munkát tekintve. A március 7-i és 14-i számokban előzetes tudósítások olvashatók az emlékmű-avatás ünnepi programjáról. Nem csak a sajtó, hanem egykorú emlékirat is megörökítette az eseményt, ezt használta forrásul Sándor Iván Csutak Kálmánról szóló megemlékezésében. Leírása egybecseng a Debreczen című lapban olvashatókkal: „1885. március 15-én a debreceni sírkertben húszezer [?] ember gyülekezik. A tömeget rendőrkordon szorítja vissza. Szemben a rendőrszakasszal 13 őszülő, nemzeti karszalagos férfi, valamennyien öreg, 48-as honvédek. A négy méter magas vörösmárvány emlékműhöz küldöttségek lépnek. Érkezik Arad, Szatmár, Szabolcs, Budapest koszorúja. A hatalmas sírkövet az 1848 augusztus 2-i csata hőseinek, Nagy Sándor tábornok katonáinak emlékére közadakozásból emelte a város lakossága ... A bi- zottmányi elnök, aki a 13 karszalagos egykori honvéd élén áll, a 62 éves Csutak Kálmán. Miként az aradi börtönben, ezúttal is pontos feljegyzéseket készített. Pontosan ismerjük az emlékbizottság megalakításáért folytatott küzdelmet, a sírkövet felajánló polgár nevét, az adományozókat, a vörös márványkő súlyát ..., az érkező küldöttségeket, az elhangzó üdvözlő szavakat.40 Kossuth levele és az emlékmű állítások méltán nevelték a debreceni polgárban az átlagnál erősebb hazafias öntudatot, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Debrecen valóban országosan első a szabadságharc elesett hőseinek emlékművet állítok között. Itt még az országos honvédegyletet megosztó Görgey-kérdés megítélésében is egység mutatkozott. Az ellenzéki lap debreceni csatáról szóló cikke szinte provokatív sorokkal indul: „Illő-e a magyar nemzetnek megünnepelnie most azon honvédek emlékét, akik 1849 april 14 után az akkor kimondott függetlenségért harcoltak? Igenis ... illő, elengedhetetlen kötelesség... 7500-an voltunk csupán 80 000 muszka ellen” - majd a történelmileg nem igazolt, de az újra és újra felbukkanó mendemondát ismétli: „... Görgey, Vámospércsen mulatott... tudta a Debrecenben lévő honvédség erejét, azért nem is jött ide, hadd semmisüljön meg az! ... De azért Görgey becsületes ember, a honvédek között akadnak ... akik árulását nagy ténnyé, dicsőséggé óhajtják változtatni, s a magyar kormánynak ez ínyére van” A Görgey rehabilitá- lási ügyében hozott honvédegyleti döntéssel a kormánypárti lap is egyet értett.41 Görgey negatív megítélése az egykorú Debrecenben természetes következménye volt annak a Kossuth-kultusznak, amelyből senki nem vonta ki magát. A régi újságlapok tanúsága szerint a szabadságharc emlékét egyre inkább a nagy események évfordulói alkalmával elevenítették fel. A sajtótudósítások szerint évről-évre és egyre nagyszerűbb módon ünnepelte a város március 15-ét. Nem feledkeztek meg a debreceni csata évfordulójáról és gyászmisén tartottak kegyeletes megemlékezést az aradi vértanúkról. Úgy tűnik, csak a detronizáció emléke halványodott, ami annyiból érthető, hogy Debrecenben az 1880-as években a Szabadelvű Párt volt a meghatározó politikai erő, amely a dualista monarchia összetartó erejének tekintette az uralkodó személyét. Debrecen újkori polgársága elfogadta, hogy a magyar államiság léte az Ausztriával való együttműködés függvénye, ezért a függetlenségi eszmét nem tűzte lobogójára - ehhez elsősorban a kisebbségben maradt konzervatív gondolkodású, hagyományos cívis mentalitású polgárság ragaszkodott. Kétségtelen, hogy a dualizmus rendszere sok szempontból nagy lehetőségeket biztosított az ország számára, ezek a lehetőségek kompromisszumok és nem megalkuvás árán születtek. Ennek a történelmi 40 Sándor Iván, 1990.29.1. 41 Az öreg honvédek. = Debreczeni Ellenőr, 1885. márc. 11. Augusztus 2. = Debreczen, 1885. aug. 1. AAö^Görge^ehabilitációjárókJKosái^^Domokos^A^^^
